Nemzeti cifraszűrtől az éj leple alatt kivágott Rákosi-címerig – 1848-49 és 1956 közös pontjai
2016. június 24. 15:35
Korábban
Ferenc József és a korona nélküli talicska
A kurátorok kifejtették, hogy a 19. század második felének népi kultúrájának alkotásai tele vannak nemzeti motívumokkal. Ekkor alakult ki az országban a Kossuth-és a Petőfi-kultusz, ami – amint az a kiállításon is látható – tárgyi szinten is jelentősen éreztette hatását. Gyakorlatilag nem találunk olyan mesterséget, amelynek művelői az általuk készített alkotásokkal ne járultak volna hozzá a két történelmi személyiség kultuszának elterjesztéséhez. A kultusz egyik sajátos tárgyi manifesztációját jelentették a Kossuth-bankók különböző textilanyagokon, többek között ingujjvégeken és kendőkön megjelenő motívumai.
Egyedi története van a Ferenc-csatorna (ma Duna-Tisza-Duna-csatorna) kijavításának céljából megépített öntözőcsatorna kiásásakor használt, mindkét oldalán korona nélküli címerrel díszített talicskának. Az öntözőcsatorna felavatásakor ugyanis jelen volt Ferenc József is, a munkálatokat pedig az olasz egység általa halálra ítélt hőse, Türr István vezette. Úgy tűnik, a királyban ekkor már nem keltett nagy megütközést a nemzeti ellenállást jelképező talicska, vagy ha igen, ezt diplomatikusan sikerült eltitkolnia. A kurátorok emellett egy, 1956-ban a Szegedi Nemzeti Színház erkélyére kitett, Kossuth-címerről készült festményt is bemutattak, amelyről kiderült, egy Sztálin-portréra festették rá.
Kedves Gyula felvetette, mennyire lehetett tudatos a nemzeti jelképek használata. A kurátor szerint sok esetben nem beszélhetünk tudatos szimbólumhasználatról, ám a nemzeti jelképek népi kultúrába való beépítése mindenképpen arra utal, hogy ezen szimbólumok beleivódtak az emberek gondolkodásába. A tudatos jelképhasználatra is találunk azonban számos példát: ilyen többek között Hevesi Benedek nemzetőr, későbbi országgyűlési képviselő az 1850-es években, várfogsága idején készített, részletesen kidolgozott címeres fafaragványa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.