2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Nem valószínű, hogy Kleopátra sírját találták meg az ezt beharangozó régészek

2020. július 15. 09:40 Múlt-kor

Két, eredetileg aranyozott szövetbe tekert múmiát tartalmazott az a sírkamra, amelyet a Földközi-tenger partján fekvő Taposiris Magna ókori romvárosban tártak fel nemrégiben. Az ember által érintetlen sírba az idők során többször szivárgott be víz, emiatt az emberi maradványok igen rossz állapotban voltak, az eredeti aranyozásnak pedig igen kevés nyoma maradt. Az ilyen gazdag kellékekkel eltemetett emberek bizonyára igen fontosak lehettek életükben – ennélfogva reménykednek sokan abban, hogy a legendás VII. Kleopátra fáraónő és férje, Marcus Antonius sírjára bukkantak. Ez azonban igen kevéssé valószínű.

festmény
Sir Lawrence Alma-Tadema: Antonius és Kleopátra találkozása (1885) (kép forrása: Wikimedia Commons)

Taposiris Magnában 2005 óta folytat ásatásokat egy Kathleen Martínez dominikai ügyvéd által vezetett csapat. Martíneznek saját olvasmányai alapján szilárd meggyőződése, hogy a királyi párt itt helyezték végső nyugalomra öngyilkosságuk után.

Az eddigiek során azonban a régészcsapat nem talált semmi valóban Kleopátrához kapcsolhatót az ókori romvárosban – azon a mintegy 200 érmén kívül, amelyek az ő arcképével vannak ellátva (azaz az ő uralkodása idején verték őket).

Sajnálatos módon általában véve kijelenthető, hogy VII. Kleopátráról meglehetősen kevés régészeti nyom maradt fenn – jobbára a Martínez csapata által találtakhoz hasonló pénzérmék sorolhatók ide. Az írott források nem tartalmaznak semmiféle konkrét információt sírja hollétét illetően.

Plutarkhosz leírása Kleopátra és Antonius mauzóleumáról jobbára a benne elhelyezett kincsekről értekezik, valamint a pár utolsó, drámai napjairól. Annyit árul el csupán, hogy a győztes Octavius meghagyta, hogy Kleopátrát és Marcus Antoniust is bebalzsamozzák, és együtt helyezzék végső nyugalomra „a királyi sírban”, amelynek helyét nem adja meg.

Magát a korabeli fővárost, Alexandriát számos természeti katasztrófa sújtotta az évszázadok során. A Kr. u. 365-ben Krétán bekövetkezett földrengés által keltett szökőár következtében az egykori királyi palota is víz alá került az ókori város jelentős részével együtt, az el nem süllyedt épületek maradványait pedig a város későbbi építkezéseihez használták fel.

A Ptolemaiosz-dinasztia hagyományos családi sírboltja a palotán belül volt kialakítva – ha ide temették el Kleopátrát és Antoniust is, a sírjuk szintén a tengerben van.

Az Alexandriától mintegy 50 kilométerre található Taposiris Magnánál Kleopátra egyik felmenője, IV. Ptolemaiosz fáraó építtette a templomkomplexumot, ahol Martínez szerint az uralkodói párt eltemették. Ő építtette egyébként az alexandriai családi sírboltot is.

Az ügyvédnő arra építi fel érvelését, hogy Kleopátra saját kultuszában nagy mértékben azonosította magát Ízisz istennővel. Ízisz férje, Ozirisz volt az, akinek szentelték magát a templomkomplexumot. Martínez szerint Kleopátra építtetett egy mauzóleumot a komplexumban, amelyben őt és férjét a két istenség megtestesüléseiként temethették aztán el.

Hogy mindez miként történhetett volna meg Octavius tudomása nélkül, miután a győztes triumvir arra adott utasítást, hogy Alexadriában temessék el a párt, Martínez azt a magyarázatot adja, hogy a fáraónő előre megbeszélte a papokkal öngyilkossága előtt a teendőket: először temessék el őket a családi sírboltba, majd később, miután Octavius és serege távozott az országból, szállítsák át maradványaikat Taposiris Magnába.

Másfél évtized ásatásai után azonban nemhogy nem került elő a keresett királyi sír, de a nemrég talált két múmia az első emberi maradványok, amelyeket a templomon belül találtak. A röntgenvizsgálatok alapján mindenesetre tény, hogy egy férfiról és egy nőről van szó.

Az egyik múmiára egy szkarabeuszt, az újjászületés jelképét festették aranyozással – a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a két személy a templom papja volt. VII. Kleopátra és Marcus Antonius sírjának hollétét illetően az új leletek nem vitték közelebb a tudományt a megoldáshoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Az Ozirisz-templom romjai Taposiris Magnánál (kép forrása: Wikimedia Commons)Antonius és Kleopátra arcképével ellátott pénzérme Kr. e. 34-ből (kép forrása: Wikimedia Commons)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár