2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen

2024. augusztus 5. 16:05 Múlt-kor

A három fekete sas karmában

A külső és belső ellenségekkel egyaránt szembenéző lengyel reformerek létrehozták az úgynevezett bari konföderációt, amely fegyveres felkelést hirdetett Oroszország ellen (1768–72). Érdekesség, hogy a konföderáció egyik tagja ez időben kereste fel a nagy francia filozófust, Jean-Jacques Rousseau-t, hogy a lengyel anarchia felszámolása érdekében alkotmányos javaslatokat tegyen. Ennek a felkérésnek lett végül a következménye a Considérations sur le gouvernement de Pologne, azaz A lengyel kormány figyelmébe című politikai irat (1772), amely egyébként a francia gondolkodó utolsó nagy politikaelméleti írása volt.   

Katalin cárnő még a konföderáció által kirobbantott felkelés során megnyerte magának Ausztria jóváhagyását, így a nagyhatalmak végérvényesen Lengyelország felosztása mellett döntöttek. 1772 februárjában egy Szentpétervárott megkötött porosz–orosz szerződés után a három nagyhatalom Bécsben hozta tető alá a közös megszállással kapcsolatos egyezményét. Augusztus elején Lengyelország területén egyidőben jelentek meg az orosz, a porosz és az osztrák seregek, majd augusztus 5-én kiáltványt tettek közzé Lengyelország felosztásáról.  

Eközben a bari konföderáció mindenre elszánt seregei a végsőkig folytatták kétségbeesett harcukat a megszállókkal szemben. A hiábavaló küzdelemnek óriási ára volt: több százezer lengyel halt meg a harcok során, az elesett, és a magát megadó Krakkó összes védőjét Szibériába deportálták. Az ellenállás egyik kiemelkedő alakja volt Kazimierz Pułaski gróf, aki önfejűsége és a konföderáció parancsainak gyakori megtagadása ellenére a konföderáció legsikeresebb és leghíresebb vezetőjeként vonult be a lengyel történeti emlékezetbe.

Érdekesség, hogy Pułaski a felkelés leverését követően az Egyesült Államokba emigrált, ahol magyar barátjával, Fabriczi Kováts Mihállyal együtt jelentős érdemeket szerzett a függetlenségi háborúban. Azon túl, hogy egy ízben George Washington életét is megmentette, Kovátscsal együtt megreformálták az amerikai hadsereg lovasságát. Ez utóbbi miatt magyar társával egyetemben az „amerikai lovasság atyjának” nevezik.

Lengyelország felosztását hivatalosan 1772. szeptember 22-én ratifikálták. Az ellenállás felszámolása után mindhárom nagyhatalom elégedetten dőlhetett hátra: II. Frigyes porosz király megszerezte Ermlandot (Warmia) és a Királyi Poroszországot – ez később Nyugat-Poroszország néven új tartomány lett –, Pomeránia környékét, Marienburg, Kulm (Chełmno) vajdaságokat, és egy kis részt Nagy-Lengyelországból is. Ausztria a birodalmához csatolta Zatort és Auschwitzot (Oświęcim), Kis-Lengyelország egy részét, Krakkó és Sandomierz környékét, és egész Galíciát Krakkó nélkül. Végül Oroszország megkaparintotta Livóniának azt a részét, amely eddig még lengyel kézen volt, és Fehéroroszországnak a Vityebszk, Polock és Msztyiszlavl környékén lévő részeit.

Az alapvetően német szászok, azaz cipszerek által lakott szepességi városok közül tizenhármat anyagi problémák miatt még Luxemburgi Zsigmond zálogosított el Lengyelországnak 1412-ben. A terület az első lengyel felosztásnak „köszönhetően” került vissza a Magyar Királysághoz 1772-ben.

A „három fekete sas szövetségének” agresszív fellépése ellenére a nyugati hatalmak mindvégig passzívak maradtak: sem Nagy-Britannia, sem Franciaország nem tiltakozott, sőt miután II. Szaniszló Ágost a nyugati államok segítségét kérte, az inváziós seregek megszállták Varsót is. A lengyel szejm és az uralkodó végül az ellenséges szuronyok előtt meghátrált: bár a törvényhozás formálisan tovább működött, a megfélemlített és tiltakozásul távol maradó képviselők nélkül, de facto a nagyhatalmak bábkormányaként működött tovább.

Az első felosztás még csak a kezdet volt a területében és büszkeségében megtépázott Lengyelország számára: a mind gazdaságilag, mind katonailag és politikailag lefegyverzett egykori közép-európai nagyhatalmat a század végére Európa térképéről is leradírozták. 1793-ban másodjára, két évvel később pedig immár véglegesen és teljesen felosztották területét maguk között a „fekete sasok”. A lengyel nép feltámadása és az újjászületés egészen 1918-ig váratott magára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A felosztás előtt: a lengyel-litván nemzetközösség legnagyobb kiterjedése (wikipédia/Halibutt/CC BY-SA 3.0)Lengyelország első, 1772-es felosztása (wikipédia/Halibutt/CC BY-SA 3.0)A honvédő hős parancsnok, Pułaski Kázmér grófII. Szaniszló Ágost

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár