Nem kért a kompromisszumokból, a békeszerződést és az amnesztiát is elutasította II. Rákóczi Ferenc
2022. március 27. 15:10 Németh Máté
346 évvel ezelőtt, 1676. március 27-én született a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja, II. Rákóczi Ferenc. A nemesi származású fiatalember huszonhét évesen állt a róla elnevezett Habsburg-ellenes szabadságharc élére, ezt követően erdélyi fejedelem lett, majd vezérlő fejedelemként Magyarország irányítására is felhatalmazták. Élete során nem engedett a magyar függetlenség gondolatából, még a szabadságharc utáni közkegyelmet sem volt hajlandó elfogadni, és inkább az önkéntes száműzetést választotta.
Korábban
Származás és neveltetés
A szabadságharc vezére I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fiaként született 1676. március 27-én a Bodrog jobb partján fekvő Borsiban.
I. Rákóczi Ferenc – akinek édesanyja, Báthori Zsófia tetemes összeggel mentette meg az életét a Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvételéért – választott erdélyi fejedelem volt, aki fia születése után pár hónappal meghalt.
A Rákóczi-Báthori vonal mellett Ferenc származása anyai ágon is igen jövedelmezőnek bizonyult, Zrínyi Ilona – Munkács várának védelmezője – Zrínyi Péter horvát bán lánya és ezzel együtt Zrínyi Miklós költő, hadvezér és korábban szintén horvát bán unokahúga volt.
Férje halála után néhány évvel Ilona feleségül ment a szintén jelentős birtokokkal rendelkező Thököly Imréhez, a bujdosómozgalom vezetőjéhez, és bár Ferenc nem kimondottan kedvelte nevelőapját – ezt vallomásaiban le is írta – birtokait végül megkapta.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Ezek után nem meglepő, hogy évekig tartott, míg Rákóczi nagykorúsítása után számba vette birtokait és megismerkedett azok gazdasági működésével.
Miután Zrínyi Ilona, a törökök kiűzésének idején három év után feladta a császári csapatok által ostromlott Munkács várát, Ferenccel és lányával, Juliannával Bécsbe kellett távoznia. A következő állomás Rákóczi számára a csehországi neuhausi kollégium volt, ahol jezsuiták között nevelkedett, majd Prágába ment.
Itt logikát, etikát, fizikát tanult, bár érdeklődése inkább a matematika és az építészet felé irányult. Csehországi tartózkodása alatt a fiatal növendékről feljegyezték, hogy „szavai, járása, magatartása mind méltóságteljesek, fejedelemhez méltóak, minden kevélység nélkül; amilyen nemes, olyan emberséges, jóllehet tekintélyét mindig megőrzi”.
A prágai tanulóhónapok után ismét Bécsbe érkezett, itt nyelveket tanult, majd egy rövid itáliai út után – ahol a templom- és múzeumlátogatás mellett a vívás és a tánc alapjait sajátította el – kieszközölte nagykorúsítását.
Politikai számítások is közrejátszottak házasságában, a francia udvarral is jó kapcsolatokat ápoló Károly hessen-rheinfelsi herceg lányát, Sarolta Amáliát vette feleségül.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![nácik](/ih0Ax/label/.cut-640x400/206.jpg)
nácik
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Nem állt meg az élet Franciaországban a német megszállás után
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Nem kegyelmeztek senkinek a német katonák a francia faluban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)