Neandervölgyiek keze nyomát viselik az eddig talált legrégebbi faeszközök
2018. április 5. 11:59 MTI
A neandervölgyi emberhez köthető eddigi legrégebbi, 90 ezer éves faeszközöket tártak fel a kutatók az észak-spanyolországi Baszkföld Aranbaltza nevű lelőhelyén. A neandervölgyiek famegmunkálási technológiájáról árulkodó leletek nagyon ritkák, mivel a fa gyorsan lebomlik.
Korábban
A terepmunkálatokat vezető Joseba Rios-Garaizar, a spanyolországi humán evolúció nemzeti kutatóközpont (CENIEH - Centro Nacional de Investigación sobre la Evolución Humana) régészének elmondása szerint 2015-ben két rendkívül jó állapotban fennmaradt faeszközt tártak fel a területen - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.
Az egyik lelet egy 15 centiméter hosszú ásóbot, amelynek alapos vizsgálata, valamint a körülötte lévő üledék úgynevezett lumineszcens kormeghatározási módszerrel - elsősorban homokos, löszös üledékek utolsó napfényre kerülésének időpontja adható meg vele - való elemzése azt mutatta, hogy a faeszközök nagyjából 90 ezer évesek, vagyis a neandervölgyiek készítették őket.
A PLOS ONE című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint az ásóbotot egy hosszában kettévágott tiszafarönk egyik feléből készítették. A levágott darabot letisztogatták egy kőeszközzel, majd tűzzel „kezelték”, hogy tartósabbá tegyék, végül hegyesre csiszolták. Az így kapott eszközt ásásra használták az élelmiszerek, kovakövek felkutatására, vagy csupán lyukakat ástak vele.
A neandervölgyiek famegmunkálási technológiájáról árulkodó leletek nagyon ritkák, mivel a fa gyorsan lebomlik. Kizárólag specifikus környezeti feltételek, például az Aranbaltza lelőhely vízzel átitatott üledéke alkalmas arra, hogy megőrizze az ilyen típusú leleteket.
Az Ibériai-félszigetet tekintve eddig csupán a katalóniai Abric Romaní nevű lelőhelyen, míg Európa többi részén is csupán négy területen - az angliai Clacton-on-Sea-ben, a németországi Schöningenben és Lehringenban, valamint az olaszországi Poggeti Vechiben -, találtak neandervölgyiekhez, vagy azok elődeihez köthető faeszközöket. Ez azt jelenti, hogy az Aranbaltza lelőhelyen talált leletek kulcsfontosságú információkkal szolgálnak a neandervölgyiek famegmunkálási technológiájáról és fahasználati szokásairól.
A 2013-ban megkezdett aranbaltzai ásatási munkálatok eredményei azt mutatják, hogy a neandervölgyi ember több szakaszban érkezett meg a területre, amely ennél fogva kivételes betekintést nyújt ezen emberféle evolúciójába és életmódjának alakulásába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap