Napóleon talán legdrágábban vett győzelme volt a wagrami csata

2022. szeptember 18. 08:50 Múlt-kor

1809. július 4-én este kilenc óra körül száz meg száz francia gyalogos zsúfolódott fel apró bárkákra, hogy megkezdjék a széles Dunán való átkelést. A leszálló szürkület és a szakadó eső reménnyel töltötte el őket, hogy a túlparti ellenség, amelytől csapataik nemrég szenvedtek vereséget, nem veszi észre őket.

Napóleon számára a wagrami ütközet jelenthette a vég kezdetét (Horace Vernet festménye)

Korábban

Az út a Dunáig

A franciák azonban fölöslegesen aggódtak: parancsnokuk sikeresen hajtotta végre grandiózus elterelő hadműveletét, és a szemközti, fákkal szegélyezett part majdnem teljesen védtelen volt. Másnap hajnalig 95 ezer francia katona érkezett meg a túlpartra: Napóleon császár ismét megcsinálta a lehetetlent.

Napóleont 1808-ban még a spanyol hadjárat kötötte le

A Dunán való átkelés, a napóleoni háborúk egyik legnagyobb húzása, hatheti előkészület megkoronázása volt, amelynek kezdete az aspern–esslingi csatához (1809. május 21–22.) köthető – az első alkalomhoz, amikor a hatalmas Napóleon vereséget szenvedett. A wagrami csatához vezető események azonban már korábban mozgásba lendültek.

1809-ben a Habsburgok elveszített európai befolyásuk visszaszerzése érdekében számos hadszíntéren – Bajorországban, Itáliában, Lengyelországban stb. – megelőző támadást indítottak a francia seregek ellen. Bár kezdetben sikereket értek el, az osztrák parancsnokok önbizalma mélyponton volt, és a mind nagyobb számban gyülekező ellenséges csapatok hamarosan minden fronton visszavonulásra kényszerítették őket.

A legtöbb helyen az osztrák seregek sikeresen szakadtak el az ellenféltől, de Bajorországban Károly főherceget – az uralkodó I. Ferenc osztrák császár öccsét – teljes dühével érte az ellentámadásba lendülő Napóleon rohama, aki Abensbergnél (április 20.) és Eckmühlnél (április 22.) is megverte a Habsburg csapatokat.

Károly főherceg igyekezett menteni, ami az osztrák seregből menthető volt

Látva az osztrákok teljes zavarodottságát, Napóleon úgy döntött, Bécs ellen vonul, azt remélve, hogy ezzel kikényszeríti a gyors békekötést. De bár Bécs ellenállás nélkül megadta magát május 12-én, az osztrák seregek a Duna túlpartjára menekültek, a háború pedig folytatódott. A Csehországon át való kínkeserves visszavonulása után Károly főherceg a Bécstől északra és keletre elnyúló síkságra, a Morva-mezőre néző magaslatokon állította fel 100 ezer főre rúgó seregét.

Napóleonnak mindössze 85 ezer ember állt a rendelkezésére, továbbá a Dunán is át kellett kelnie, de ez nem rettentette el a császárt. Az osztrákok nem éppen fényesnek mondható áprilisi teljesítményéből kiindulva az „aki mer, az nyer” elve látszott követendőnek. Napóleon mert, és következett az aspern–esslingi csata.

következő oldal 1 / 4