Napjainkban is egyedülállónak számít a Császár-Komjádi uszoda szerkezete
2019. március 26. 15:33 Múlt-kor
42 éve, 1976. március 26-án avatták fel Budapesten a Komjádi versenyuszodát. Az 1806-ban megnyílt budai Császár fürdő mellett felépült uszodát Komjádi Béláról, az 1932-ben olimpiai bajnokságot nyert vízilabda válogatott kapitányáról nevezték el, a létesítmény teljes neve Császár-Komjádi Sportuszoda.
Korábban
Az 1976-ra elkészült új uszodát az Országos Testnevelési és Sporthivatal megbízásából az Alumíniumipari Tervező Vállalatnál (ALUTERV) Kelecsényi Zoltán tervezte, a kivitelezést a Budapesti Lakásépítő Vállalat végezte, az építkezéshez egy szomszédos, lebombázott ház telkét is igénybe vették.
A Komjádi legnagyobb újdonsága boltozatos tetejű, 40 méter fesztávolságú, szétnyitható, alumínium tetőszerkezete, amelyet Seregi György Széchenyi-díjas és Fernezelyi Sándor építészmérnök fejlesztett ki; a konstrukció ma is egyedülálló a maga nemében. Az 1800 fő befogadására alkalmas, háromszintes épület 11 456 négyzetméteren terül el, öt medencével rendelkezik, amelyek közül kettő tanmedence, kettő 50 méteres és egy 25 méteres. Az uszoda elsősorban a versenysport kiszolgálására épült, de a Török- és az Antal-forrásoknak köszönhetően gyógyvízmedencéket is kialakítottak.
A létesítmény az otthona a Vasas vízilabdacsapatának. Évente átlagosan 100 rendezvényt tartanak itt, rendszeresen ad otthont hazai és nemzetközi úszóversenyeknek, vízilabda-mérkőzéseknek, számos triatlonos és öttusázó is itt tartja edzéseit. Az uszoda szolgáltatásait a diák- és utánpótlás sportolók is rendszeresen igénybe veszik.
Az uszodát többször felújították. A 2009-ben kezdődött munkálatok során 500 négyzetméter végfalat újítottak fel, a külső homlokzat 420 négyzetméterén végeztek részleges cserét, továbbá 180 négyzetméter lelátóburkolatot is kicseréltek, 2011-ben a nagymedence vízforgató cseréje történt meg. 2015-ben energetikai felújítások során megvalósult a légtechnikai berendezések cseréje, a meglévő kazánblokkokat átalakították, kicserélték a lámpatesteket, a gépterekben, közlekedőkben új világítási hálózatot építettek ki.
A Komjádi uszoda szerves egységet alkot a Császár fürdővel. Az egykori római, majd török fürdő helyén Hild József tervei alapján a 18. század első felében építették ki Budapest egyik első gőzfürdőjét, s ennek bevételéből működtették az Irgalmas rendiek kórházát. 1860-ban a fürdőben adták át a főváros első fedett uszodáját, majd 1926-ban egy versenymedencével és az ezerszemélyes lelátóval gazdagodott, abban az évben az első úszó, műugró és vízilabda Európa-bajnokság helyszíne volt. A "Csaszi" 1965-től az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézethez tartozott, 2000-ben visszakerült a Betegápoló Irgalmasrendhez. Fontos épületrésze, az Irgalmasrendi Kórházhoz tartozó Veli bej gyógyfürdő, valamint a klasszicista stílusú Frankel Leó úti épületszárny, amely hotelként működik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.