Nagyorrú Kati – a magyar lány, akiből legenda lett a Vadnyugaton
2018. augusztus 31. 13:52 Múlt-kor
Az amerikai Vadnyugat egyik jól ismert figurája volt Big Nose Kate, aki Doc Holliday oldalán végigkalandozta az 1880-as éveket és nem egyszer ő húzta ki szerelmét a slamasztikából. Kevesen tudják azonban, hogy a nehéz sorsú lány Pesten, egy magyar családban látta meg a napvilágot.
Korábban
Horony Mária Katalin 1850. november 7-én született Pesten egy magyar orvos, Horony Miklós és felesége, Katalin legidősebb lányaként. A Horony család az 1860-as években áttelepült az Egyesült Államokba és az Iowa állambeli Davenport városában rendezkedett be. Korábban felmerült az elmélet, miszerint Horony doktor a tragikus sorsú mexikói császár, Habsburg Miksa orvosaként érkezett először a tengerentúlra, de ezt mára cáfolta a kutatás: ma már pontosan tudjuk, hogy Horonyék 1860 szeptemberében érkeztek meg New York kikötőjébe egy német hajó fedélzetén, 1862-ben pedig már Iowában éltek – míg Miksa főherceg „mexikói kalandja” csak 1864-ben vette kezdetét.
A Horony-gyerekekre azonban nem várt boldog fiatalkor Amerikában. Szüleik 1865-ben nem sokkal egymást követően elhunytak, így Katalin és húga, Vilhelmina állami gondozásba, majd különböző nevelőszülőkhöz kerültek. Vilhelmina egy osztrák-magyar házaspárnál talált otthonra, míg Katalin egy Otto Smith nevű ügyvédnél lakott.
Smith állítólag egy alkalommal megpróbálta megerőszakolni a fiatal lányt, ezért Katalin 1869-ben elszökött tőle és egy gőzhajóra szállva a Missouri állambeli St. Louis városába menekült. Itt Kate Fisher néven rövid ideig egy apácazárdában élt, majd egy éles fordulatot téve, prostituáltként kezdett dolgozni. Később egy visszaemlékezésében arról beszélt, hogy a St. Louisban töltött évek alatt összeházasodott egy Silas Melvin nevű fogorvossal, akitől egy gyermeke is született, majd néhány hónappal később az újszülött és férje is meghalt sárgalázban. Ezt a történetet azonban mindmáig nem sikerült hiteles forrásokkal alátámasztani.
1874-ben már a Kansas állambeli Dodge City-ben élt, ahol egy bordélyházban dolgozott. Itt kezdték először Big Nose Kate (Nagyorrú Kati) néven emlegetni, amely becenév aztán egész életében rajta maradt. 1876-ban a texasi Fort Griffinsbe költözött, ahol nem sokkal később megismerkedett élete szerelmével, Doc Holliday-el. Holliday az amerikai vadnyugat egyik legismertebb alakja volt, aki szerencsejátékosként és a híres békebíró, Wyatt Earp barátjaként és segítőjeként gyakorta keveredett tűzharcba torkolló konfliktusokba.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Katalin és Holliday a következő években együtt utazták be a délnyugati államokat. Kalandjaik során a magyar lány méltó társává vált párjának. Kate több alkalommal is maga húzta ki Hollidayt a slamasztikából, így például egy késelésig fajuló kártyaparti során maga is fegyvert rántott. Később pedig, amikor Hollidayt gyilkosság vádjával rabosították Fort Griffin városában, Kate furfangos tervet eszelt ki szeretője kiszabadítására. Egy este folyamán felgyújtott egy öreg kunyhót a városban, és amíg mindenki a lángokkal volt elfoglalva, ő a szálloda felé vette az irányt, ahová Hollidayt – börtön híján – bezárták. Kate itt lefegyverezte az őrt, kiengedte Hollidayt, majd két lopott lóra pattanva Dodge City felé vették az irányt.
Kate egy későbbi visszaemlékezése szerint akkor is Holliday mellett volt, amikor 1881. októberében a férfi az Earp testvérek oldalán tűzpárbajba keveredett a Cowboyok néven ismert törvényenkívüli banda tagjaival Tombstone városában. A mintegy fél percig tartó lövöldözés során a bűnözők közül hárman is életüket vesztették, a békebírók közül pedig többen súlyosan megsebesültek, Holliday azonban szerencsés volt: őt csak súrolta az egyik golyó. Kate állítása szerint egy ablakból nézte végig az O.K. karám mellett zajló tűzpárbajt, ami a korszak egyik legismertebb összecsapásának számít.
A tuberkulózisban szenvedő Holliday 1887-ben hunyt el Colorado államban. A férfi és Kate kapcsolata ekkorra már meglehetősen bonyolult volt. Hol összevesztek, hol kibékültek, de jellemzően már külön éltek egymástól. Mindazontáltal Kate egy visszaemlékezése szerint ott volt a férfi oldalán utolsó napjaiban.
Holliday halála után Kate egy George Cummings nevű arizonai kováccsal házasodott össze, de néhány évvel később elhagyta őt, miután a férfi alkoholista lett. Ezután egy John Howard nevű bányásszal költözött össze, akivel egészen a férfi 1930-ban bekövetkezett haláláig együtt élt. 1931-ben régi barátja, George Hunt arizonai kormányzó segítségével egy nyugdíjas otthonban kapott szállást, ahol élete utolsó évtizedét töltötte. Nagyorrú Kati végül 1940. november 2-án, alig pár nappal 90. születésnapja előtt hunyt le. Bár személye idehaza nem kifejezetten ismert, alakjával számos amerikai westernfilmben is találkozhatunk.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től](/ih0Ax/label/.cut-640x400/761.jpg)
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)