Műhelytúra és aranymosás is szerepel a Múzeumok éjszakája idei programjai között Esztergomban
2024. május 31. 11:20 MTI
A Múzeumok éjszakája kiemelt helyszíne lesz az idén Székesfehérvár mellett Esztergom is, ahol kiállításokkal és további kísérőprogramokkal várják a látogatókat június 22-én.
Az esztergomi Duna Múzeum, a rendezvény egyik helyszíne (Kép forrása: Facebook / Duna Múzeum)
Korábban
Az idei Múzeumok éjszakája nagykövete, Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színművész – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Mint írják, az esztergomi bazilika emeletén működő Főszékesegyházi Kincstár állandó és aktuális időszaki kiállítása mellett előadásokkal, orgonakoncerttel, tárlatvezetésekkel várja az érdeklődőket.
Interaktív nyomozós játékkal készülnek az esztergomi helyszínelők a Vármúzeumban, ahol a kiállítás mellett a gyerekek kézműves foglalkozáson és interaktív mesefoglalkozáson is részt vehetnek.
A Duna Múzeumban a kiállítás mellett tudományos show-val, zenés műsorokkal, képes útibeszámolóval és alkotósarokkal is készülnek. A kisebbeket gyermekprogramok, míg a nagyobbakat a Fröccsterasz várja ezen az estén.
A Keresztény Múzeumban megcsodálható utolsó apostoli királyunk, IV. Károly trónszéke, de színházi előadás és dramatizált tárlatvezetés is látható, a gyerekek pedig királyi koronákat készíthetnek a kézműves foglalkozáson.
Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár tárlatvezetéssel, egyházzenei előadással és ex libris készítéssel, míg az MNL Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára Megyei retrokiállítással, tárlatvezetéssel és előadással várja az érdeklődőket.
A Balassa Bálint Múzeum restaurátoraival közösen hív műhelytúrára, majd kezdetét veszi a helytörténeti mozi. A gyerekeket régészhomokozó és kézműves foglalkozás várja.
A Geoda Interaktív Ásvány-és Őslénykiállítás tárlatvezetéssel, aranymosással, ékszerkészítéssel és ásványkutatással várja a látogatókat, de magyarországi meteoritok is megtekinthetőek.
Az esztergomi Iohanneum idegenvezetéssel, interaktív kiállítással, kézműves foglalkozással és mesejátékkal, a Babits Mihály Emlékház tárlatvezetéssel, irodalmi kvízzel és játékokkal készül a Múzeumok éjszakájára.
Minitárlat, előadások és vetített fényfestészeti kiállítás is várja a látogatókat az Esztergomi Művészek Céhének szervezésében. A Kákonyi Asztrik Kortárs Galéria tárlatvezetéssel, az Esztergomi Baptista Imaház pedig kiállításokkal és Jazzformers koncerttel is várja a látogatókat ezen az estén.
A Múzeumok éjszakája részletes programját a https://muzej.hu/ oldalon június elején teszik közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap