Miután megküzdöttek függetlenségükért, az I. világháború után újra idegen uralom alá kerültek az arabok
2021. július 19. 18:29 Múlt-kor
Korábban
Keserű pirula
Bár az arabok joggal érezhették úgy, hogy komoly szerepük volt a közel-keleti győzelem kiharcolásában, a világháború utáni békerendezésből tulajdonképpen kihagyták őket. Fejszál ugyan elment a párizsi béketárgyalásokra, de valójában ki akarták hagyni őt a megbeszélésekből, ahogy az arabok követeléseinek a teljesítésére sem került sor.
Bár Fejszál 1920-ban Szíria királyává nyilvánította magát, de a franciák ugyanabban az évben júliusban kivetették Damaszkuszból.
Hogy a Hasemita-dinasztia lázongó tagjait lecsillapítsák, Abdullah megkapta Jordánia, Fejszál pedig Irak királyságát. Apjuk, Husszein bin Ali, aki a felkelés alatt Hidzsáz királyának címezte magát, nem tarthatta meg a területeit, a Hidzsázt ugyanis elfoglalta Abdulaziz ibn Szaúd, aki utóbb Szaúd-Arábia uralkodója lett. A britek, akik korábban segítettek Husszein bin Alinak, most tartózkodtak a beavatkozástól.
Arábiai Lawrence nem értett egyet a béke utáni rendezéssel. Ő maga Fejszál küldöttségében foglalt helyet a párizsi békekonferencián, de előtte még azzal okozott botrányt, hogy a neki felajánlott kitüntetést nyilvánosan visszautasította.
Továbbra is hitt abban, hogy az araboknak önálló és független államot kell adni, különben felkelések és háborúk sora vár a Közel-Keletre. A térség jelenkori történelmét elnézve tulajdonképpen nem tévedett túl nagyot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap