Miután házassága tönkrement, a régészet valódi szerelmesévé vált Agatha Christie
2021. július 18. 16:38 Múlt-kor
Agatha Christie a krimi műfaj talán legsikeresebb írója, manapság alig lehetne találni olyan embert, aki ne vette volna kezébe legalább az egyik művét, vagy ne hallott volna róla. Műveinek érdekes színfoltját jelentik azok a könyvek, amelyek a Brit Birodalom valamelyik közel-keleti vidékén játszódnak. Történetei egy részében régészeti ásatások válnak bűnügyi helyszínné, szereplői között pedig akadnak régészek is. Mindez jól árulkodik az avatatlan olvasó számára is, hogy az írónőt mennyire lenyűgözte a régi korok tudománya.
Válás és utazás
Agatha Christie régészeti érdeklődése sajátos véletlenek sorozatán keresztül kezdődött. Christie 1912-ben ismerkedett meg a pilóta Archibald Christievel, akivel két év múlva összeházasodott. A pár eleinte boldog életet élt, ám a férfi 1926-ban közölte a válási szándékát a feleségével. Néhány héttel később Agatha Christie hátrahagyott egy levelet a titkárnőjének, és tizenegy napra eltűnt.
Mivel a húszas években elkezdett írni, már elég hírnevessé vált ahhoz, hogy a brit sajtó élénk érdeklődése kísérje az eseményeket. Tizenötezer önkéntes kereste Agatha Christie-t, és végül egy hotelben, álnéven bejelentkezve találtak rá, ám az eltelt időszakra nem emlékezett.
Hogy pontosan mi történt, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint az írónő idegösszeomlást kapott, mivel nehéz időszakot élt át, ugyanis a váláson kívül az édesanyja is nem sokkal korábban halt meg. Mások szerint azonban a gondosan kitervelt akcióval csak bosszantani akarta a férjét. A válás kimondására végül 1928-ban került sor.
Agatha Christie ekkor elhatározta, hogy messzire utazik, méghozzá egyedül. Az első tervei szerint nyugatra, Jamaicába vette volna az irányt, hogy kiheverje a válás okozta megrázkódtatást, ám az utazás megkezdése előtt találkozott egy párral, akik éppen Bagdadból tértek vissza.
Az elbeszélésükből kibontakozó keleti várost az írónő annyira elbűvölőnek találta, hogy lemondott a Karibi-szigetekre történő utazásról, és jegyet váltott az Orient Expresszre. Milánón és Isztambulon keresztül végül megérkezett az úti céljához, Bagdadba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap