Mithrász-kultusztól a betlehemezésig: a karácsony születésének története
2021. december 24. 15:54 MTI
Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét tartják. A karácsonyi ünneplés december 24-én a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen az ősi hagyományok szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak.

Karácsonyi fotó a Horthy-korszakból – a karácsonyfa-állítás mindössze a 17. században terjedt el német területekről
Korábban
A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti január 7-én ünnepli. A húsvét mellett ez a kereszténység teológiailag második legnagyobb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, és az otthon napja.
A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, s ennek időpontja – amelyet Dionysius Exigius apát számított ki az 5. században – lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja.
A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a „két karácsony” kifejezés is: a „nagykarácsony” napja december 25., a „kiskarácsony”, vagyis az újév napja január 1.
Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben azt többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, amely a Julián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított késése miatt esik január 7-re.)
A 325-ben tartott niceai zsinat ábrázolása egy 16. századi freskón
Az abban a korban népszerű Mithrász-kultuszban ugyanezen a napon ünnepelték a Napisten születésnapját és a sötétség feletti győzelmet, amely alkalmat és lehetőséget teremtett a kereszténységnek a pogány ünnep ellensúlyozására, egy új eszmeiséggel való felváltására.
Karácsony napját négyhetes adventi (Úrjövet) időszak előzi meg, ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. A karácsonyi ünneplés december 24-én a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak: e szokás nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben.
A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (az Ige) örök születését, a hajnali pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise ezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli.
A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről. Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus szüleivel, Máriával és Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be.
Nagymama és unoka – a karácsony a család és a szeretet ünnepe is
A protestáns egyházak karácsonya puritánabb a katolikusénál, templomaikat ekkor sem díszítik fel. A karácsonyfa-állítás a 17. századtól, német területről terjedt el, a karácsonyi ajándékozás a kezdetektől szokásos. A hagyományos magyar paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték, a kántálás és a vacsora.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- V. László egész életében a trónért harcolt tegnap
- Nem engedélyezte válását, szakította a katolikus egyházzal VIII. Henrik tegnap
- Az emberiség legkorábbi kései nem kőből készültek: váratlan tanzániai lelet, amely megváltoztatja az őstörténetről eddig tudottakat tegnap
- Riasztó felfedezés Egyiptomban: végveszélyben Alexandria történelmi városa? tegnap
- Oktatási céllal készült el a Monopoly elődje tegnap
- Kezdetben királyok játéka volt a tenisz tegnap
- Magánház udvarán talált sziklába vájt titokzatos sírkamra tegnap
- Sebastião Salgadót a taposóaknák sem állították meg abban, hogy rögzítse a történelem fontos pillanatait 2025.03.06.