Milyen fenntartható, környezetbarát eljárásokat meríthetünk a múlt építészetéből?
2021. március 28. 17:13 Múlt-kor
Korábban
Római villák, városi kertek
A rómaiak a kőhidak és árkádok építésén kívül is számos urbanisztikai újítást vezettek be. A „szigetek” (insulae) voltak a történelem első társasházai, a termálvizek pedig néhány városban „távfűtést” szolgáltattak: a meleg víz egész kerületeket látott el.
A városokon kívül pedig villákat (azaz lakótereket, műhelyeket és istállókat magukban foglaló épületkomplexumokat) építettek, amelyek mezőgazdaságilag önellátó létesítmények voltak.
A föld terményeit az ókori római vidéken helyben termesztették és fogyasztották is, csak az alkalmi felesleg került eladásra a városi piacokon − ezt a régészek által a hatalmas mezőgazdasági villákban, mint pl. a Nápoly melletti Boscorealéban végzett kutatások is alátámasztanak.
Vannak manapság olyan városépítészek, akik hasonló modern negyedeket álmodnak meg ezen modell alapján: társasházakhoz kerteket terveznek, vagy olyan lakónegyedeket, amelyek lehetővé teszik a lakosoknak, hogy gyümölcsöket és zöldségeket termesszenek.
Mindez hozzájárulna a lakosság ellátásának egy környezetet kevésbé terhelő módjának megszervezéséhez. A termékeknek nem kellene több ezer kilométert megtenniük egy kamionon, mielőtt az asztalunkra kerülnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap