Miért tiltatta be a vodka fogyasztását országában 1914 nyarán II. Miklós orosz cár?
2020. március 28. 13:23 Múlt-kor
Vajon azért, mert a hadsereg újoncai a bevonulásukat lerészegedéssel „ünnepelték"? Esetleg mert az orvosa megtiltotta számára, ő pedig nem akart egyedül szenvedni? Vagy mert Raszputyin erre kérte? Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.
Korábban
A Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű társasjátéka a hétvégi házibulik és családi összejövetelek elmaradhatatlan partikelléke. A tudásalapú, magyar kvízjátékot elsősorban azok fogják élvezni, akik magukon is tudnak egy jót nevetni. És persze azok sem csalódnak majd, akik jól ismerik a Múlt-kort.
Öt brit tudósból négy és fél ezt ajánlja.
Nem árt tudni: nem érdemes komolyan venni az első helyet, mert egy óvatlan pillanatban a legokosabbak is könnyedén az utolsó helyen találhatják magukat. Egy kis szerencsével pedig a sereghajtókból akár elsők is lehetnek.
Amikor megalkottuk ezt a játékot, az vezérelt bennünket, hogy újra rangot adjunk a megszerzett tudásnak, és a felszínes hétköznapok mellett kellő érdeklődést és igényt ébresszünk a minőségi partikellékek, így többek között a Múlt-kor társasjátéka iránt is. Ahol a szerencse mellett azért az általános műveltségnek is jókora szerep jut.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Őszintén reméljük, hogy a klasszikus társasok kedvelőinek sok örömet és vidám perceket fogunk szerezni a Múlt-kor társasjátékával.
Életkor: 14+
Játékosok száma: 3-6
Játékidő: 30-60 perc
Nem kell történésznek lenned ahhoz, hogy élvezd ezt a játékot. Elég, ha csak szeretsz egy jót nevetni.
A jó válasz egyébként az első lehetőség: mert a hadsereg újoncai a bevonulásukat lerészegedéssel „ünnepelték".
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)