Mi okozta a Római Birodalom bukását?
2021. május 5. 14:59 Múlt-kor
Korábban
A harmadik századi válság
A Kr. u. 166 és 180 között dúló markomann háborúk egy rövid pillanatra felvillantották a birodalom nehézségeit. Mialatt Marcus Aurelius császár a pártusok ellen harcolt keleten, addig a markomannok áttörték a dunai limest, és egészen az Adriai-tenger partján fekvő Aquileáig nyomultak előre. Noha ezt a megrázkódtatást a császárság még túlélte, a következő évszázadban azonban mindennél erősebb nyomás alá került a Római Birodalom addigi közigazgatási és katonai rendszere.
A külső támadók nyomása számos ponton egyszerre jelentkezett. A rajnai limes mindvégig veszélyeztetett határszakasz maradt, de a gótok megjelenésével az Al-Dunára is komoly teher hárult, míg keleten a pártusok helyére lépő Szászánida Birodalom eleinte komoly fenyegetést jelentett Rómának.
A császárok növelték az adóterheket, hogy a fenyegetéseket elhárítsák, de egyúttal növelték a katonaság létszámát is. Ez azonban megágyazott a különböző trónkövetelők megjelenésének. A harmadik században a császárok és trónbitorlók több mint fele egyetlen évig sem birtokolta a titulusát, és rövidebb időre Gallia, valamint a keleti birodalom egy része is önállósodott Rómától.
Hogy a későbbi trónkövetelők fellépését megakadályozzák, az addigi provinciákat Septimius Severus, majd Diocletianus alatt több részre osztották. Ez kétségtelenül elejét vette annak, hogy a határ menti legiók újabb császárokat kiáltsanak ki, de egyúttal azt is eredményezte, hogy a határvédelem dolga nehezebbé vált, hiszen az egyes katonai parancsnokok alatt sokkal kevesebb ember szolgált.
A hadsereget ért nyomás növekedésével egyenesen arányosan nőttek a költségek is, így a harmadik század során a császárok növelték az adókat, és elértéktelenítették a pénzt. A forgalomban lévő fizetőeszközök ezüsttartalma rohamosan csökkent, és ismét elterjedt az árucserén alapuló kereskedelem.
A birodalom határait érő nyomás enyhítésére az idő előrehaladtával egyre gyakrabban fordult elő az, hogy a barbárok megtelepedtek a birodalom területén. A betelepülők főleg germánok voltak, és eleinte a hadseregben keresték a boldogulást. Az első barbár származású császár Maximinus Thrax (235-238) volt, de később számos római császár és befolyásos hadvezér emelkedett fel a soraikból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.