Mennyi volt az amerikai elnökök fizetése és mire költötték?
2016. szeptember 8. 12:59
Korábban
Akik kis híján tönkrementek
Bár a mindenkori amerikai elnök fizetése magyar szempontból csillagászati összegnek számít, a saját korszakának legjobban fizetett üzletembereihez képest nem túl kiemelkedő. Egy alkalommal Babe Ruthot, a baseball történetének egyik legjobb játékosát kérdezték a 75 ezer dolláros éves fizetéséről, mire így válaszolt: „tudom, de jobb évem volt, mint Hoovernek”. (Egyébként Hoover elnök kasszáját is pontosan ennyi gazdagította évente 1929 és 1933 között, ami átszámolva ma több mint egymillió dollárral lenne egyenértékű.)
Néhány elnök a vagyonokat érő fizetése ellenére is kis híján csődöt jelentett. Thomas Jefferson hivatali ideje alatt 10 ezer dollárral növelte meglévő adósságait, William Henry Harrison pedig egész felnőtt életében küszködött az anyagiakkal, így nagy segítség lett volna a 25 ezer dolláros elnöki apanázs, ám beiktatása után egy hónappal elhunyt. Truman elnök pedig egész örökségét elveszítette egy balul elsült bányászati befektetés során, és éveken át a tartozások keserű hálójában tengette életét a Fehér Házban, míg valószínűleg a pénzügyi helyzetét látva a Kongresszus 1949-ben megszavazta az elnöki juttatások 75 ezerről 100 ezer dollárra történő felemelését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap