Torpedótalálatot kapott az atombombát szállító hajó, a cápák négy napon át lakmároztak a legénységből
2020. július 30. 12:56 Múlt-kor
75 éve, 1945. július 30-án egy amerikai hadihajót két japán torpedó talált el, aminek következtében a hajó 12 perc alatt elsüllyedt. 900 matróz élte túl a katasztrófát, de ők sem lélegezhettek fel: a tengerbe került, csonkolt végtagú, megégett tengerészeknek cápák hadával kellett szembenéznie. A tenger gyilkosai még a legóvatosabb becslések szerint is legalább 150 embert ragadtak el, mielőtt négy nap elteltével megérkezett a segítség.
Korábban
Újabb ellenség a mélyből
A USS Indianapolis az első működőképes atombomba elemeit szállította 1945 júliusában a csendes-óceáni szigetre, Tinianra, ahonnan a kirakodás után elindult a Fülöp-szigetekre, hogy csatlakozzon a USS Idahóhoz és felkészüljön Japán inváziójára. A július 29-i nap eseménytelenül telt el, 17 csomóval száguldott a kíséret nélkül haladó hajó, a matrózok kártyáztak vagy olvastak, némelyikük pedig a hajó lelkészével beszélgetett.
Nem sokkal éjfél után egy japán torpedó találta el a mit sem sejtő amerikai vízi jármű jobb oldalát, ahol a repülőgépek üzemanyagait tárolták. Mintegy 3500 gallon kerozin került a vízbe, amely rögtön ki is gyulladt, több mint száz méteres lángokkal égve.
A következő japán találat a hajó közepét érte, aminek következtében a hajó üzemanyagtartálya robbant be. A láncreakciót nem lehetett leállítani, az Indianapolis kettétört. A még mindig hatalmas sebességgel száguldó hajó pillanatok alatt megtelt vízzel, s mindössze 12 perc alatt elsüllyedt. Az 1196 emberből körülbelül 900-an élték túl a robbanássorozatot, s kerültek élve a vízbe. Sokan azt hitték, fellélegezhetnek, pedig a megpróbáltatások java még csak ezután kezdődött.
A július 30-án felkelő nap néhány még lebegő roncsdarab és holttestek tucatjai mellett több száz meggyötört, csonkolt végtagokkal, égési sérülésekkel küzdő túlélőre sütött rá, akiknek zöme nem fért fel a mentőcsónakokra. Sokuk mentőmellényt sem viselt, ők azonban leráncigálták azokat meghalt társaikról.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Abban a reményben, hogy némi rendet tarthatnak, több kisebb és egy nagyobb, több mint 300 fős csoport alakult ki közöttük. A következő napon két ellenség jelent meg a semmi közepén hánykódó, egyre fáradtabb túlélők között: a szomjúság és a cápák.
Az állatokat a robbanások zaja, a süllyedő hajó, a kifolyt olaj és természetesen a vér vonzotta a helyszínre. Bár sok cápafaj él az óceán nyílt vizében, egyik sem tekinthető olyan agresszívnek, mint az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharhinus longimanus).
A tengeri ragadozók célkeresztjébe elsőként a lebegő holttestek kerültek, később azonban még több cápa jelent meg, s a víz felszínén való fennmaradásért küzdő, vagyis folyamatosan mozgó embereket kezdték célba venni.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 4. A világgazdaság a 20. században (világgazdasági válság, európai integráció, globális világ ellentmondásai)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/766.jpg)
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)