Megtisztítják a Kutná Hora melletti Csontkápolna csontjait
2019. március 1. 10:11 MTI, Múlt-kor
Megkezdődött a közép-csehországi Kutná Hora külvárosában található híres Csontkápolna csontjainak megtisztítása a kápolna 2014 óta folyó, 10 évre tervezett teljes felújításának részeként.
Korábban
Tomás Král vezető régész szerint a kápolna oldalain lévő négy nagy piramis csontjainak megtisztítása aprólékos, nagyon időigényes munka lesz, várhatóan több hónapig tart. "Minden egyes csont a kiemelés után egy papírdobozba kerül, amelyen be lesz jelölve a pontos helye. A megtisztítás után a számozás alapján újra össze kell majd rakni a piramisokat. Nagy probléma, hogyan helyettesítsük azokat a csontokat, amelyek meg vannak sérülve" - nyilatkozta a Mladá Fronta Dnes című lapnak Král.
A restaurálás teljes költségét mintegy 55 millió koronára (693 millió forint) becsülik. Pavel Tobek plébános közölte, hogy az eddig elvégzett munkák már 37 millió koronába (466 millió forint) kerültek. Vít Mlázovsky, a felújítási projekt vezetője a lapnak azt mondta, hogy elsősorban a piramisok alján lévő csontok egy része deformált és sérült. Szerinte csak a tisztítási munkák során tudják majd konkrétan megállapítani, hogy mit is bírnak ki tulajdonképpen az évszázadok óta egy helyen fekvő csontok.
Szakértők megállapították, hogy a csontokat helyenként kikezdte a penész, és kedvezőtlen számukra a kápolna magas nedvességtartalma is. A műemlék a felújítási munkálatok idején is látogatható, a felújítást ugyanis nagyrészt a belépők árából fedezik.
A Csontkápolna a kelet-csehországi régió egyik leglátogatottabb nevezetessége. A kápolna a helyi Mindenszentek templomának része, és szinte minden belső berendezése emberi csontokból, a becslések szerint legalább 50 ezer elhunyt maradványaiból készült. Szakértői becslések szerint a kápolna négy piramisában és a falak mentén mintegy 50-60 ezer emberi koponya és mintegy 420-450 ezer egyéb emberi csont van elhelyezve.
A Csontkápolna mai formája a 18. század elején jött létre, amikor a cisztercita rend kolostorához tartozó kápolnát felújították. Miután a kápolna a 19. században a magyar főúri családokkal is rokonságban álló Schwarzenberg család tulajdonába került, Frantisek Rint fafaragó elkészítette csontokból a cseh-német arisztokrata család címerpajzsát is, amely a kápolna egyik leglátványosabb eleme. A címer, a kereszt, a csillárok, a harang és több más csontból készült belső berendezés már átesett a restauráláson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap