Megőszülés huszonévesen, időskori rémálmok – szovjet nők a frontvonalban
„Még ha élve is térsz vissza onnan, fájni fog a lelked. Most azt gondolom: sebesültem volna inkább meg a lábamon vagy a kezemen, inkább a testem fájjon. Így meg a lelkem fáj... Nagyon fáj” – mondta Marija Ivanovna Morozova, a minszki Élmunkás Autógyár nyugdíjba vonuló főkönyvelője az 1980-as években az őt meginterjúvoló belorusz író-újságírónak, a 2015-ben Nobel-díjjal kitüntetett Szvetlana Alekszijevicsnek. A második világháború során nők százezrei vették ki a fronton szolgálva részüket a Szovjetunió háborús erőfeszítéseiből, és voltak „Ivanuskinához” hasonló élményeik.
A Szovjetunióban már a második világháború előtt megjelentek a nők a hadseregben: az első világháborúban nemcsak nővérként, hanem katonaként is részt vettek, majd a – feltehetően túlzó – adatok szerint a polgárháborúban tízezrével csatlakoztak a vörösök alakulataihoz. Ennek ellenére – a többi államhoz hasonlóan – a nőknek a hadsereg kötelékeiben való foglalkoztatására a szovjet vezetés is csak ideiglenes megoldásként tekintett. Ráadásul az érintettek sem lelkesedtek az önkéntes szolgálat iránt: az orosz polgárháború és a Barbarossa hadművelet 1941. június 22-i megindítása között elvétve vettek csak részt önkéntes nők a fegyveres konfliktusokban.
Bosszúra éhezve
Miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, mind a hatóságok hozzáállásában, mind a nők harci kedvében gyökeres változás következett be: a gyengébb nemből ezrével csatlakoztak a Vörös Hadsereg alakulataihoz és a különböző szabadcsapatokhoz – javarészt kisegítő személyzetként. A második világháború alatt összesen 800 ezer szovjet nő szolgált a Vörös Hadseregben. Igaz, közülük mintegy 500 ezret besoroztak, 300 ezren viszont önkéntesként csatlakoztak harcoló honfitársaikhoz.
Az önkéntesek java része a fiatal, 18 és 25 év közötti korosztályból került ki. A legtöbb nőt az orvosi személyzet tagjaként, híradósként vagy a légelhárításban alkalmazták, de sokaknak sofőrként is jutott szerep. A férfiakkal ellentétben a nők besorozásával szemben a hatóságok számos feltételt támasztottak: bár a férfiak is csak megfelelő egészségi állapot és fizikai erőnlét esetén kerülhettek be a Vörös Hadsereg kötelékébe, meghatározott iskolai előképzettséget már nem írtak elő a számukra. A rendeletek értelmében a valamely nem orosz etnikumhoz tartozó, paraszti származású nők számíthattak legkevésbé arra, hogy a hadsereg kötelékébe kerüljenek, ugyanis az előfeltételek között szerepelt az is, hogy csakis oroszul írni és olvasni tudók csatlakozhatnak a harcoló alakulatokhoz.
Ez is érdekelhet
Bár az önkéntesek túlnyomó többsége orosz nemzetiségű volt, és városban élt, akadtak bőven kivételek is, mivel szinte alig volt olyan család, amelyet ne ért volna valamilyen formában veszteség. A második világháború során ugyanis megközelítőleg 27 millió (köztük 16 millió civil) szovjet állampolgár halt meg a harcokkal összefüggésbe hozható események következtében. Hatalmas feszültség halmozódott fel, és ez az esetek többségében a német megszállókkal szembeni bosszúvágyban csúcsosodott ki.
