Megkerülhetett az eunuchadmirális hajógyára
2015. május 12. 15:26 MTI
Hajóépítéshez használatos eszközök százait rejtő építkezési terület vált ásatások helyszínévé a kelet-kínai Nanking városában. A szakértők arra következtetnek, hogy a munkások annak a hajógyárnak a nyomaira leltek, amely egy időben a "kínai Kolumbusz", Cseng Ho admirális flottájának hajóit is készítette.
Korábban
Vashorgonyok, kőbalták, szekercék, szegek, kések, kormánylapátok, porcelánok, fegyverek, Ming-kori (1368-1644) pénzérmék és pálmalevelek szálaiból font, egykor jellemzően hajógyári munkások által viselt lábbelik százai is a felszínre kerültek. A helyszín minden jel szerint azonos a Ming-dinaszia idején íródott, A Lungcsiang hajógyár története című könyvben szereplő leírás szerinti gyárral - nyilatkozta a China Daily című lapban az ősi hajók szakértője, egyben a Csiangszu tartományi Cseng Ho Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Csao Csi-kang. Az egyik nehezen beazonosított kormánylapát lemezéről például azt is megállapították, hogy Délkelet-Ázsiából importált mahagóni fából készült. A méreteiből ítélve (500 kilogramm súlyú és 10 méter hosszú) egy legalább ezertonnás hajóhoz készülhetett - állapította meg Vang Si-csing nankingi régiséggyűjtő.
A Lungcsiang hajóépítő üzemet először a Déli Szung-dinasztia (1127-1279) idején hozták létre, s a Ming-dinszatiában nőtte ki magát nemzeti hajóépítő központtá. Feltételezések szerint a Jangce folyó mentén fekvő gyárban 20-30 ezer ember dolgozhatott. Később, Jung-lö császár uralkodása idején (1360-1424) szerepe némileg háttérbe szorult, mivel Cseng Ho indiai-óceáni felfedező útjaihoz a hajókat egy másik, a Paocsuan hajógyár építette. A híressé vált Kincses Flotta hajói már itt készültek.
Cseng Ho, aki 1381 és 1433 között élt, 1405-től kezdődően hét expedíciót vezetett, ezek során megjárta Dél-Ázsiát, a Közel-Keletet és a Horn-fokot is. Egyes vélemények szerint az amerikai kontinensre is eljutott évtizedekkel Kolumbusz előtt. A 15. század legnagyobb kínai hajósa korában gigantikus flottával, 27 ezer matrózával szelte a vizeket. Hajóinak egyikén-másikán kilenc árboc is meredezett. Alig öt éve régészek Nankingban azonosították Cseng szintén véletlenül felfedezett síremlékét, de az admirális maradványai nem voltak ott, hiszen köztudott, hogy 1433-ban Indiában hunyt el, ahonnan már nem szállították vissza.
Az admirális, Cseng Ho eunuch, a dél-nyugati Jünnan tartományban, muszlim családban született. Amikor a kínaiak 1382-ben megdöntötték a mongol uralmat, gyermekként fogságba került, kasztrálták, majd Csu Ti herceg udvarába került. Cseng a herceg katonai tanácsadója lett, s kulcsszerepe volt abban a lázadásban, amely a herceget Jung-lö néven császárrá tette.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

nácik
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Múltbeli szerepének jelképes súlya miatt rendezték Nürnbergben a háborús bűnösök perét
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Becsülete árán futott be óriási karriert a hitleri Németországban az „igazi” Mephisto
- Máig hatályos precedenseket teremtett a nürnbergi törvényszék eljárása
- Bizarr tömeglátványosság volt a francia királyok életére törők kivégzése 18:03
- A Szovjetunió Központi Bizottsága éveken át napirenden tartotta a Szolzsenyicin-kérdést 16:05
- Folyóba dobta elkeseredésében olimpiai aranyát Muhammad Ali 14:20
- Kós Károly és Bánffy Miklós életművét ünnepli a Pesti Vigadó új kiállítása 12:29
- Újabb Munkácsy-alkotással bővült Pákh Imre gyűjteménye 11:28
- Kortárs művészeti különlegességekkel és páratlan platinaékszerekkel készült a BÁV a karácsonyra 09:50
- 35 kilométert autózott a Holdon az Apollo–17 legénysége 08:20
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában tegnap