Megindító színes képeken a 20. század eleji gyermekmunka
2018. május 24. 13:42 Múlt-kor
A 19. században az iparban egyre többször foglalkoztattak gyermekeket, akiknek a felnőttek munkabérének a töredékét fizették. Az embert próbáló körülmények között, szénbányákban és fonodákban dolgozó, fejlődésben visszamaradt, sokszor gerincfájós amerikai gyermekek nemegyszer TBC-től és hörghuruttól szenvedtek. Például az ötödik fotón látható, mindössze 8 esztendős Michael McNelist kétszer támadta meg a tüdőbaj, ám gyógyulása után már ment is ki Philadelphia utcáira újságot árulni. A most következő, a The Vinatge News összeállításában szereplő fotók Lewis Wickes Hine szociológus és fényképész munkáját dicsérik, akinek az amerikai munkásosztály dolgozó gyermekeinek világába bepillantó fényképei és küzdelme fontos szerepet játszott abban, hogy később törvényileg szabályozták a gyermekmunkát.
Korábban
Munkája egyáltalán nem volt kockázatmentes, ugyanis – mint a fotóit a 21. században kiszínező Tom Marshall brit fotográfus megjegyezte – „a gyermekmunka erkölcstelensége akkoriban el volt rejtve a széles nyilvánosság előtt, ráadásul, ha kiderült volna ez az alattomos dolog, az egész iparágak fejlődését veszélyeztette volna”.
Hine a kiskorúak rabszolgaként való robotoltatása ellen küzdve álruhákban kezdte el bejárni az Egyesült Államok különböző gyárait és bányáit, s titokban készített felvételeket az ételhordójában becsempészett kamerájával, mindezt azért – mint mondta –, hogy „megmutasson dolgokat, amelyeket meg kell változtatni” –, akár életének kockáztatása árán is. Hine mindent bevetett: öltözött képeslap- és Bibliaárusnak, volt tűzvédelmi szakember és az ipari forradalmat dokumentáló műszaki fényképész is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.