2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Meghalt Christopher Tolkien, J.R.R. Tolkien fia és hagyatékának ápolója

2020. január 17. 14:13 MTI

Elhunyt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének, J.R.R. Tolkiennek a fia, aki apja halála után rendezte sajtó alá addig kiadatlan műveit. Christopher Tolkien halálhírét a Tolkien Társaság is megerősítette, amely “Középfölde első tudósának” nevezte méltatásában a 95 évesen elhunyt irodalmárt – számolt be róla pénteken a BBC News.

Christopher Tolkien
Christopher Tolkien (kép forrása: theonering.net)

Christopher Tolkien – J.R.R. Tolkien harmadik, legfiatalabb fia – Leedsben született és Oxfordban nőtt fel. A második világháborúban a Királyi Légierőnél szolgált, majd az Oxfordi Egyetem tanára lett.

Ő rajzolta meg apja 1950-es években kiadott A Gyűrűk Ura-trilógiájához Középfölde térképét. Később ő lett a Tolkien-hagyaték irodalmi végrehajtója, apja Középfölde világában játszódó több munkáját posztumusz ő adta ki 70 doboznyi, korábban nem publikált kézirata alapján. A szilmarilok című regény is az ő közreműködésével jelent meg 1973-ban.

A Tolkien Társaság méltatásában hangsúlyozta a gigantikus munkát, amelyet J. R. R. Tolkien hagyatékának gondozásával, műveinek kiadásával végzett, s amellyel segített apja nagyszerű látomását, gazdag és összetett mitológiáját eljuttatni a közönséghez.

“Ablakot nyitott számunkra Tolkien alkotói világába, tudományos kommentárokkal látta el azt, s ezzel lehetővé tette, hogy jobban megértsük Középföldét” – fogalmazott Dimitra Fimi Tolkien-kutató.

Christopher Tolkien csütörtökre virradóra halt meg egy kórházban a dél-franciaországi Draguignanban. Az irodalmár 1975 óta élt a Provence és a Francia Riviéra határán fekvő tengerparti Var megyében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár