Még Mao Ce-tung is aggasztónak találta felesége, Csiang Csing hataloméhségét
2021. november 20. 13:40 MTI
41 éve, 1980. november 20-án kezdődött Pekingben a „négyek bandájának” pere. A Mao Ce-tung elnök felesége, Csiang Csing köré tömörült pártfrakció kezdeményezte a Mao által 1966-ban indított „kulturális forradalom” legvadabb kilengéseit, és „a Nagy Kormányos” életének utolsó éveiben egyre nagyobb befolyáshoz jutott Kína vezetésében. Mao 1976 szeptemberében bekövetkezett halála után azonban alulmaradtak a hatalmi harcban; a televízióban is közvetített kirakatper során „ellenforradalmi felforgatás” vádjával ítélték el őket, bár a kiszabott halálos ítéleteket nem hajtották végre.
Korábban
Csiang Csing, a szép és fiatal, de jelentéktelen sanghaji színésznő 1936-ban ismerkedett meg Mao Ce-tunggal, akinek hamarosan negyedik felesége lett.
Csiang a politikába nagyobb tehetséggel vetette bele magát: 1962-ben férje szóvivője, majd a kulturális ügyek irányítója lett, s 1967-ben bekerült a Központi, két évvel később a Politikai Bizottságba is.
Mao 1966-ban robbantotta ki a „nagy proletár kulturális forradalmat”, a fanatizált tömegeket mozgósítva saját párt- és államapparátusa ellen.
Az ország tíz éven át a különböző hatalmi csoportok közötti hol nyílt, hol rejtett harc színterévé vált, az áldozatok száma hivatalos adatok szerint is tízezrekre rúgott, nem hivatalos becslések szerint az egymilliót is elérte.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Csiang természetesen Mao voluntarista politikáját támogatta, így került szembe a pártvezetés Teng Hsziao-ping és Hua Kou-feng képviselte gyakorlatiasabb, az anyagi érdekeltséget is megengedhetőnek tartó csoportjával.
1973-ban Csiang Csing juttatta a Politikai Bizottságba Csang Csung-csiaót, Vang Hung-vent és Jao Ven-jüant, a Mao legszorosabb hátországát jelentő sanghaji pártvezetés tagjait.
A szélsőbalos frakció befolyása azonban már Mao halála előtt csökkenni kezdett, még maga Mao is azt mondta élete végén: „Csiang Csing a hatalomra vágyik. Halálom után sok gondot fog okozni.”
A „négyek bandája” 1976 elején még el tudta tüntetni a süllyesztőben Tenget, de a Mao örökébe lépő Hua első dolga az özvegy és társainak letartóztatása volt.
A lépést a sokat szenvedett kínaiak spontán örömünnepe követte, a „kulturális forradalmat” hivatalosan befejezettnek nyilvánították.
A „négyek bandája” ellen masszív propagandakampány indult (a kínai nyelvben a négy és a halál szavak nagyon hasonlítanak, így megbélyegzésük mélyebb jelentést is hordozott).
A perre már az (ismét) rehabilitált Teng vezetése idején került sor, a tárgyalás során a színészi képességeit utoljára kamatoztató Csiang azzal védekezett, hogy mindenben Mao utasításait követte.
Teng azonban nem akart mártírokat faragni az elítéltekből. A hatalommal való visszaélésért, 750 ezer ember meghurcolásáért és 35 ezer haláláért Csiangra és Csangra kirótt halálbüntetéseket felfüggesztették, Vang és Jao hosszú börtönbüntetést kapott.
Csiang 1984-től házi őrizetben élt, pulóvereket és babákat készített, fogadhatott vendégeket, gégerákja miatt 1991-ben végül öngyilkos lett. Társait később szabadlábra helyezték, azóta mindannyian meghaltak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában](/ih0Ax/label/.cut-640x400/794.jpg)
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap