Máris visszaszerezte az orvul eladott tárgyai egy részét a British Museum
A British Museumnak sikerült visszaszereznie a gyűjteményéből ellopott és gyűjtőknek eladott tárgyak egy részét – jelentette be szombaton George Osborne egykori brit pénzügyminiszter, aki 2021 óta a múzeum kuratóriumi elnöke.
George Osborne szerint mintegy kétezer ellopott tárgyról van szó és ezek egy része már visszakerült.
A British Museum több mint 8 milliós gyűjteményéből csak mintegy 80 ezret állítanak ki a bemutatótermekben.
A kuratórium elnöke elismerte, hogy a hatalmas gyűjtemény nem minden tárgya került katalogizálásra, és az elkövető, aki ezt tudta, szinte minden veszély nélkül kivihette őket az épületből.
George Osborne azt mondta, nem hiszi, hogy a múzeum vezetése megpróbálta volna elhallgatni a botrányt, amikor a lopások először ismertté váltak, de elismeri, hogy sokáig „nem tudták elhinni, hogy az egyik alkalmazott áll a lopások mögött”.
A brit média szerint egy belső vizsgálat eredményeként elbocsátották az intézménytől Peter Higgst, a görög gyűjtemények egykori őrzőjét, aki 30 évig dolgozott a múzeumban.
Maga Higgs tagadja, hogy köze lenne a hiányzó tárgyakhoz.
A The Daily Telegraph szerint a Peter Higgs által állítólag ellopott tárgyak együttes értéke több millió font is lehet. A lap korábban arról számolt be, hogy az ellopott tárgyak közül néhányat 40 fontért kínáltak eladásra az eBayen, bár valós értékük eléri az 50.000 fontot.
Ez is érdekelhet
Az ellopott tárgyak származási ideje a i. e. 15. századtól az i. sz. 19. századig terjed.
A lopási botrány miatt Hartwig Fischer múzeumigazgató pénteken benyújtotta lemondását.