Március 1-jétől újra nyitva áll a Bajor Gizi Színészmúzeum
2023. február 23. 14:26 MTI
Március 1-jén újra megnyitja kapuit a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) programjai, köztük a Latinovits Zoltánra, valamint Börcsök Enikőre emlékező időszaki tárlat, továbbá a Bajor Gizinek és Gobbi Hildának emléket állító állandó kiállítás is látható.
Bajor Gizi Mária királyné szerepében Voinovich Géza Mohács című darabjában 1922.
Az „Embernek röpülni boldogság” – Latinovits Zoltán (1931–1976) című időszaki tárlat március 15-ig, a Börcsök Enikő (1968–2021) – „az ember csak a saját múltját ismeri” című kamarakiállítás május 28-ig látogatható, szerdától vasárnapig 14 és 18 óra között a Bajor Gizi Színészmúzeumban - áll az OSZMI MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Mint írják, a földszinten: a „Szép ház, nagy park közepén.” című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket.
Az emeleten a Kulisszák között című állandó tárlat a színházi alkotó folyamatot mutatja be.
A belépőjegy megváltásával valamennyi tárlat megtekinthető.
A múzeumban március 4-én 10 órakor a Fényből szőtt mesék című sorozatban a Csizmás kandúr látható, március 8-án 15 órakor a villakoncert-sorozatban Eszenyi Zsombor Dániel (klarinét) és Szekrényessy Csanád (zongora) lép fel.
Március 10-én 19 órától Pincétől a padlásig címmel villasétát tartanak Bajor Gizi egykori otthonában. A Nemzeti Színház dívája az 1930-as évektől élt a kétszintes villában.
A program látogatói felfedezhetik az épületnek a nagyközönség előtt eddig rejtett, titkokkal teli tereit az egykor menekülteket rejtő alagsorától a titkos kincsek lelőhelyét jelentő padlásig, valamint a kert rejtelmes zugait.
Március 13. és 15. között három napon át tartják a Latinovits Zoltán-kiállítás finisszázsát, tárlatvezetés, beszélgetések és felolvasószínház alkalmával is felidézik a színész alakját.
Március 15-én az állandó és az időszaki kiállítások, valamint a felolvasószínház is ingyenesen látogatható. Március 27-én, a színházi világnapon 15 órakor múzeumi teadélutánt tartanak, amelynek vendége Saly Noémi művelődéstörténész lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap