7 végzetes pillanat

Majdnem csődbe vitte Hollywood legnagyobb stúdióját Marilyn Monroe és Elizabeth Taylor

2018. augusztus 30. 08:50 Múlt-kor

Napjainkban megszokott, hogy a legnagyobb mozifilmekre az átlagember számára elképzelhetetlen pénzösszegeket költenek. Nem volt ez mindig így: amikor egy stúdió túl sok pénzt fektet egy filmbe, mindig hatalmas veszteséget kockáztat egyúttal. 1960 és 1962 között a Fox stúdió a kor két legnagyobb dívájával úgy gondolta, biztosra megy, azonban a dolgok a lehető legrosszabbul alakultak.

Monroe - Taylor

Az ötvenes és hatvanas évek Hollywoodjában a két legnagyobb női csillag kétségtelenül Elizabeth Taylor és Marilyn Monroe volt. Habár külsőjükben ellentétesnek mondhatók – Taylor a kihívó, éles arcvonalakkal bíró, sötét hajú szépség volt, míg Monroe kerekded, nagy szemű szőkeség – sok volt bennük a közös: magánéletük a közérdeklődés tárgya volt, botrányaik azonnal a címlapokra kerültek, és személyiségük sem tette őket „egyszerű esetté”. Habár útjaik ritkán keresztezték egymást (Taylor az MGM filmstúdió bálványa volt, míg Monroe a Twentieth Century Foxé), 1962-ben mégis a filmtörténelem egyik meghatározó időszakában hatottak egymás életére.

Az ezt megelőző évtizedekben a közönség figyelmére kizárólag a mozifilmek számíthattak – a színházon kívül talán nem is létezett számukra semmiféle konkurencia. Az 1950-es évekre azonban változásnak indult az iparág. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság 1948-ban megszüntette a stúdiók filmszínház-monopóliumait – a nagy stúdiók addig saját mozikkal rendelkeztek országszerte, amelyek kizárólag az ő filmjeiket játszották. Ez a lépés nagy profitkiesést hozott a stúdióknak.

Ezt tetézte a legújabb találmány, a televízió egyre fokozódó elterjedése miatt az emberek egyre inkább otthon maradtak a Lucille Ball és Milton Berle által fémjelzett műsorokat nézni ahelyett, hogy moziba mentek volna. A túléléshez gyors pénzkereseti stratégiára volt szüksége a nagy filmstúdióknak. A Fox egyik producere, Walter Wanger kieszelte a tökéletes tervet az emberek visszacsábítására a moziba: minden eposzok eposzát kell a vászonra vinni. Wanger számára ez nem lehetett más, mint a „Kleopátra”.

Ötlete teljesen érthető volt: a halhatatlan hírű egyiptomi uralkodónő életét feldolgozó filmek már kétszer is sikert arattak Hollywoodban: 1917-ben a némafilmek csillagával, Theda Barával a főszerepben, majd 1934-ben hangosfilmként Claudette Colbert-rel. 1945-ben a brit filmipar is kihozta saját feldolgozását „Caesar és Kleopátra” címmel, Vivien Leigh főszereplésével.

Elizabeth Taylor pedig a tökéletes választás volt a csábítónő szerepére, miután nemrég lejárt az MGM-mel kötött szerződése, így akár a Fox filmjeiben is szerepelhetett. Nemrég kirobbant botránya – Debbie Reynoldstól elszerette férjét, Eddie Fishert – ráadásul pontosan azt a kis pluszt jelenthette, amely bevonzza a kíváncsi embereket a vetítésre.

Taylor győzködésre szorult, amit a Fox illetékesei nem apróztak el: egymillió dolláros fizetést ajánlottak neki, amivel a világ legjobban fizetett színésznőjévé vált. A hallatlan összegről a stúdió úgy gondolta, a grandiózus produkció hamar újratermeli. Ezután azonban gondok sorozata következett.

Már az 1960 szeptemberében indult angliai forgatás kezdetétől a rossz döntések és az egyre növekvő költségek határozták meg a film elkészítését. Taylor 65 különféle jelmezt visel a film során, amellyel Guinness-világrekordot állított fel. A folyamatos eső (Angliáról lévén szó) leáztatta a díszletekre gondosan felhelyezett színarany lapkákat, a forgatókönyv sorozatos átírásai miatt pedig a statisztákat gyakran csak azért fizették, hogy a forgatáson üljenek.

Ezen a ponton a film naponta 70 000 dollárjába került a stúdiónak. 1961 márciusában Taylor tüdőgyulladást kapott, és légcsőmetszésre volt szükség, hogy megmentsék életét. Ennek eredményeképpen – amellett, hogy hónapok estek ki a forgatásból – a színésznő egészségének megőrzése érdekében az egész londoni díszletet lebontották, és a forgatást áthelyezték a Róma melletti Cinecittá filmgyárba. A Fox valósággal öntötte ki a pénzt az ablakon, és a stúdió vezetésén egyre nagyobb pánik lett úrrá. Túl sokat öltek már azonban a projektbe ahhoz, hogy leállítsák.

Ekkor jött az újabb ötlet: egy gyorsan és olcsón elkészíthető másik film, amelynek nyereségéből kipótolható a „Kleopátra” által okozott veszteség. A „Kedvenc feleségem” című 1940-es vígjáték remake-je mellett döntöttek, Irene Dunne és Cary Grant szerepeit átszabva Marilyn Monroe-ra és Dean Martinra.

Monroe nem volt éppen elragadtatva a forgatókönyvtől – egy újabb üres szerepnek tartotta. Az pedig végképp bosszantotta, hogy ő – a Fox saját, leghíresebb csillaga – mindössze 100 000 dolláros fizetést kap érte, a rivális stúdiótól érkezett Taylorének egytizedét. Monroe azonban hiába volt szexszimbólum, már a harminchatodik születésnapjának gondolatával nézett szembe. Be akarta bizonyítani a stúdió vezetésének – és a világnak – hogy még megvan híres varázsa.

A „Valamit adni kell” forgatása 1962 áprilisában indult, azonban itt is a kezdetektől fogva egymást érték a bonyodalmak. A legelső napon Monroe meg sem jelent, súlyos arcüreggyulladásra hivatkozva. A filmet elhalasztották egy hónappal, és George Cukor rendező kénytelen volt Monroe időbeosztásának megfelelően dolgozni. Ezzel az egész vállalkozás időben elcsúszott, és túl is lépte költségvetését.

Ami azonban mindenen túltett, még csak ezután következett: néhány héttel később Monroe ismét lemondta a forgatást, május 19-én viszont ott volt a John F. Kennedy elnök születésnapjára a New York-i Madison Square Gardenben rendezett gálán, ahol híresen szexualizált előadásban énekelte el a „Happy Birthday” című dalt.

Miután visszatért a forgatásra, Monroe úgy döntött, ad a filmnek némi hírverést a maga módján – beszúrt egy meztelen úszós jelenetet. Amikor a napi forgatás véget ért, az általa hívott fotósok elözönlötték a helyszínt, hogy megörökíthessék. A színésznő először egy bőrszínű bikiniben pózolt, majd anélkül – ez a korban rendkívül provokatív volt. Az itt készült fényképek aztán világszerte megjelentek, Marilyn pedig saját bevallása szerint örömét lelte abban, „hogy Liz Taylort letaszította a magazinok címlapjairól.”

Június 1-jén Monroe a forgatáson ünnepelte a születésnapját kollégáival. Este a Dodger Stadium baseballstadionban vett részt egy jótékonysági gálán. Los Angelesben szokatlanul hűvös volt az időjárás, így a színésznő újra lebetegedett, és nem tudott másnap a forgatásra menni. Ez alkalommal a stúdió főnökeinek elege lett: június 8-án elbocsátották.

Habár Marilyn Monroe sokaknak okozhatott fejfájást, a döntést, hogy eltörlik a vele készülő filmet, végső soron a „Kleopátra” forgatásának előrehaladta (illetve ennek hiánya) ennél nagyobb mértékben befolyásolhatta. A szuperprodukció még mindig nem volt kész, és még mindig túl sok pénzbe került. A stúdiónak nem volt pénze arra, hogy mindkettőt fenntartsa, és mivel már annyit belefektettek a „Kleopátrába”, kénytelenek voltak leállítani Monroe filmjét. A sors iróniája, hogy Taylor ugyanúgy állt a munkához, mint Monroe – későn ért be, és többször különféle betegségek ürügyén napolta el a forgatást.

Ennek tetejébe jöttek szertelen pazarlásai – Taylor kedvenc chilijét például a stúdió pénzén hozták repülővel a Chasen's nevű nyugat-hollywoodi étteremből. A stúdió azonban teljességgel átállt támadó üzemmódba, és Monroe „szakmabelihez méltatlan” viselkedését tették meg bűnbakká filmje bukásáért. A szőke díva azonban nem hagyta annyiban: saját médiakampányba kezdett, hogy a közönség halhassa az ő szemszögéből is a történteket, és ebben a Fox egyik vezetőjétől, Darryl F. Zanucktól is segítséget kapott. A stúdió végül újból felvette, és még nagyobb fizetésben is egyeztek meg. A forgatás folytatását 1962 októberére tűzték ki, azonban Monroe augusztus 5-én meghalt gyógyszer-túladagolásban.

A Kleopátra forgatása végül 1962. július 28-án befejeződött. A moziban ugyan nagy tömegeket vonzott a négyórás végső változat, de a Fox csupán évek múlva tudott belőle nyereséget elkönyvelni, miután eladta tévés közvetítésének jogait. Eközben a „Valaminek adnia kell”-t Monroe nélkül is újjáélesztette a stúdió, ebből lett 1963-ban a „Menj odébb, drágám” című vígjáték Doris Dayjel.

Taylor végül feleségül ment filmbéli párjához, Richard Burtonhöz, és 1966-ban elnyerte második Oscar-díját a „Nem félünk a farkastól” című filmért. Az utókor számára azonban – tragikus halálával – Marilyn vált kettejük közül ismertebbé, a popkultúra valódi ikonjává. Ez nem volt Taylor ínyére: „A fiatalon elhalálozás valóban Marilynnek adja az előnyt a többségünkkel szemben. De én is majdnem meghaltam több alkalommal. A majdnem meghalás a specialitásom volt. Azért ez is számít valamit, nem?” – mondta egy interjú alkalmával.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Elizabeth Taylor mint KleopátraMarilyn Monroe második férjével, Joe DiMaggióval

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!