2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Máig rejtély, mit keres több száz ember csontváza egy himalájai tónál

2021. március 1. 17:12 Múlt-kor

Megoldatlan rejtély

Továbbra sincs azonban egyetértés azt illetően, hogy a későbbi, 1800 körül itt járt, mediterrán genetikájú csoport mit keresett a Himalája eme eldugott részén akkoriban. Semmiféle forrás nincs arról, hogy bármely országból expedíció indult volna a térségbe.

Az eset egyúttal rávilágít a DNS-analízis korlátaira: a 2019-ben végzett elemzés a tónál talált csontok DNS-ét ma élő emberekével hasonlította össze, azonban az eltelt 200 év során előfordult némi mozgás a különböző népek körében.

Nem biztos, hogy a tónál életüket vesztett emberek közvetlenül a Földközi-tenger vidékéről származtak – lehetséges, hogy egy, a Roopkund-tóhoz közelebb élő csoportról van szó, akiknek egyes ősei közösek azokéval, akik később a Földközi-tenger keleti medencéjének térségét népesítették be.

Van azonban nem DNS-alapú bizonyíték is, amely arra utal, hogy e csoport nem a térségből származott. A csontok 2019-es elemzése arra is fényt derített, hogy a későbbi csoport tagjainak étrendje más volt, mint azoké, akik genetikája dél-ázsiai származásra utalt: sokkal kevesebb kölest fogyasztottak.

Az egyik szóba jöhető elmélet az, hogy a rejtélyes halottak egy elszigetelt közép-ázsiai populáció tagjai lehetnek, amely Nagy Sándor seregeinek katonáitól származik. A pakisztáni kalas nép például  részben e hódítóktól származik – írta a Harvard Egyetem genetikusa, David Reich és kollégái a 2019-es tanulmányban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: Wikimedia CommonsA tó 2014 augusztusában (kép forrása: Wikimedia Commons)Csontok a tó mellettA túrázók rendszeresen mozgatják és lopják a csontokat, továbbá szemetet is hagynak a helyszínen, ami nem segíti a kutatókat – többször felmerült már a helyszín védetté nyilvánítása, a Himalája csúcsai közt azonban ez nehezen megoldható.Túrázók a tó partján

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár