2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Máig nem tudni, mi történt a rejtélyes módon eltűnt roanoke-i kolóniával

2024. október 20. 16:05 Múlt-kor

Egy kolónia köddé válik

Raleigh nem adta fel a tervét, hogy Roanoke-ból ismét működő telepet csináljon, ezért 1587-ben új expedíciót szervezett. A vezetője John White lett, Raleigh barátja, aki művész volt, a helyi indiánokról készített rajzai szerencsére a mai napig fennmaradtak.

Amikor 1587. július 22-én kikötöttek a régi település helyén, ott nem találták meg azt a 15 katonát, csak egy csontvázat, amely vélhetően az ott hagyott angolok egyikéhez tartozott. A telepesek kedvét az új kolónia alapításához ez nem igen hozta meg, de White és társai nem tehettek mást, mert Raleigh flottájának a parancsnoka, Simon Fernandez, megtagadta, hogy visszatérjenek a hajóra.

Így épülhetett meg a második roanoke-i település, hevenyészett erődítéssel, hogy távolt tartsák a barátságtalan őslakókat. Bármilyen mostohák is voltak a körülmények, akadt jó hír is: augusztus 18-án született meg Virginia Dare, aki White lányának, Eleanor Dare-nek volt a gyermeke. Ő volt az első angol újszülött az Újvilágban.

A legnagyobb gondot az élelmezés jelentette, a telepeseknek ugyanis az Angliából hozott készleteikre kellett hagyatkozniuk, miután a helyi növénykultúrát nem ismerték eléggé. Ebben segítséget nyújthattak volna az indiánok, ahogy azt más frissen alapított telepek esetében tették, de erre az ellenségeskedés miatt nem került sor.

John White megpróbálta ugyan rendezni a viszonyt a közeli Croatoan indiánokkal, ám azok a törzsek, akiket az angolok korábban megtámadtak, nem hajlottak a békére. Az egyik telepest meg is ölték, miközben rákászott a tengerparton.

Ezután döntött úgy White, hogy még ugyanabban az évben hazatér Angliába, hogy erősítést és élelmet hozzon. Az új flotta azonban nem kelhetett útra egyhamar, mert a téli átkelést az óceánon a kapitányok megtagadták. 1588-ban pedig Angliát megtámadta a spanyol Legyőzhetetlen Armada, ami értelemszerűen minden gyarmatokkal kapcsolatos erőfeszítést másodlagos fontosságúvá tett.

White ezért képtelen volt hajókat szerezni, végül egy karibi térségbe induló kalózflottát vett rá, hogy kössenek ki Roanoke-ban. Amikor azonban 1590. augusztus 18-án, napra pontosan három évvel az unokája születése után megérkezett, ott nem talált senkit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sir Walter Raleigh megérkezése VirginiábaVirginia Dare keresztelőjeEgy indián – feltehetően Wingina törzsfőnök – egy John White által készített vízfestményenEgy angol telepes erőszakos halálának ábrázolásaWalter Raleigh kereskedelmi kapcsolatot létesít az indiánokkalSecota (vagy Secoton) indián falu ábrázolása
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár