2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ismeretlen betegségek és kiszámíthatatlan időjárás is fenyegette az első amerikai kolóniát

2024. szeptember 30. 18:05 Múlt-kor

A történetírás gyakran ábrázolja az 1775-1776-os fejleményeket Nagy-Britannia amerikai gyarmatain, mint az ottani lakosság az önállóbb, képviseleti alapú közélet irányába tett első lépéseit. Kevesen tudják azonban, hogy már a kezdetekkor, a jamestowni kolónia korai éveiben sor került egy igen demokratikus berendezkedés kipróbálására, amelyet a szükség és a kolónia addigi eredménytelensége szült.

Telepesek gyűlése
A telepesek gyűlése.

A birodalom megveti lábát az Újvilágban

A London Company nevű részvénytársaság 1606-ban királyi rendelettel jött létre abból a célból, hogy kolóniákat hozzon létre Észak-Amerika keleti partján.

A rendelet két társaságot hozott létre: a London Companyt, amely a 34. és 41. szélességi fokok között volt jogosult településeket létrehozni, és a Plymouth Companyt, amely ettől északra, a 45. szélességi fokig terjeszkedhetett.

Az első expedíció még 1606 decemberében elindult, 105 férfival és fiúval három hajó fedélzetén.

1607. április 27-én érték el a mai Chesapeake-öböl déli részét – ez a négy hónap még a korabeli viszonyok között is szokatlanul hosszúra nyúlt útnak számított.

A kolónia egyik első vezetője – a London Company parancsára – John Smith volt, a kijelölt tanács elnökeként.

Az írásai és a róla szóló (sok esetben saját maga által kiszínezett, illetve kitalált) történeteknek köszönhetően ma is széles körben ismert férfi által vezetett telepescsoporthoz kevés kétkezi munkás és annál több felsőbb osztálybeli, a fizikai munkához kevésbé hozzászokott ember tartozott, így a kolónia már a kezdetektől nehezen indult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Virginia térképe a 17. századbólA telepesek felrakodják a megtermelt dohányt egy Angliába tartó hajóraAz amerikai kontinens első választott törvényhozó testülete, Polgárok Háza (House of Burgesses) első üléseTelepesek építik Jamestown falait. Habár az őslakosok nem tartottak igényt a barátságtalan területre, kevesebb mint két héttel azok érkezése után megtámadták az angol telepeseketAz indián-telepes konfliktusok sokszor fegyveres összecsapásokba torkoltak.
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár