Mai autóink féklámpája, ablaktörlője és irányjelzője is egy hollywoodi színésznő találmánya volt
2022. március 30. 14:26 Múlt-kor
A mai gépkocsikon számtalan olyan alapvető funkció található, amely nélkül ma már nehezen lehetne elképzelni a közlekedést. Az irányváltást jelző index vagy a féklámpa alapvető tartozéka a kocsiknak. Ám ez nem mindig volt így. Az autózás hőskorszakában ezeket az eszközöket nélkülözniük kellett a sofőröknek, így a közlekedés sokkal balesetveszélyesebb volt, mint manapság. Azt kevesen tudják, hogy ezek a mindennapi vezetést megkönnyítő találmányok egyetlen személynek, egy színésznőnek köszönhetőek.
Korábban
A világot jelentő deszkákon
Florence Annie Brigwood 1886-ban látta meg a napvilágot. Édesapja egy kocsigyártó, édesanyja pedig Charlotte Bridgwood, egy írországi éhínség elől menekülő vaudeville színésznő volt. Ismertebb nevén Lotta Lawrence-ként irányította a Lawrence Dramatic Companyt, amelyben maga is szerepelt.
Florence-t az édesanyja hamar bedobta a mélyvízbe, és már három évesen a színpadon szerepelhetett. Ahogy idősebb lett, úgy kapott egyre felelősségteljesebb szerepeket, ám amikor elérte a megfelelő kort, édesanyja beíratta egy iskolába, és csak azután tért vissza a színpadra, hogy befejezte tanulmányait.
Először 1906-ban játszott filmben, majd egyre több szerepet kapott. 1907-ig körülbelül 38 kisebb mozgóképes szerepet sikerült megszereznie. 1906 végén az Edison Manufacturing Company szerződtette, mivel számos kollégájával ellentétben tudott lovagolni, a filmstúdiók pedig rendszeresen kerestek olyan színésznőket, akik el tudtak játszani például egy lovaglást is igénylő szerepet.
Bár néhány alkalommal együtt szerepeltek filmekben, édesanyja mégis úgy döntött, hogy visszatér a vándor életmódhoz. Lawrence azonban nem csatlakozott hozzá, nem vágyott vissza a vándortársulathoz, ahogy ő fogalmazott nem akart ismét „cigányéletet élni”.
A kiugrást a Biograph Studios megkeresése jelentette. A Biograph Studios egyik rendezője, D. W Griffith ugyanis egy fiatal és csinos lovas lányt keresett a fiatal Harry Solter mellé és egy korábbi filmben feltűnt neki. Végül megkötötték a szerződést, amely elhozta neki azt az ismertséget, hogy utóbb a filmtörténet első szupersztárjának tekintsék.
Csakhogy a stúdió a fekete-fehér filmeken egyáltalán nem tüntette fel a színésznő nevét, így nyerte el közismert becenevét, a Biograph Lányt. Az egyre gyarapodó rajongótábor sokáig csak találgathatta, hogy mi a neve az egyre felkapottabb színésznőnek.
Florence Lawrence eleinte keveset keresett, mindössze huszonöt dollárt egy héten, ám később, ahogy egyre ismertebbé vált, kiharcolta a fizetésemelést, és ennek az összegnek a többszörösét is megkapta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap