Magyarországon a szabadságért, Amerikában az egységért harcolt Számwald Gyula

2024. november 6. 20:20 Múlt-kor

Az 1848-as magyar szabadságharcban és az amerikai polgárháborúban is harcolt Számwald Gyula. Petőfi abban a nyomdában adatta ki művét, melyben Számwald tulajdonostárs volt, talán a költő hatására csatlakozott a szabadságharc katonáihoz. Bem tábornok és Klapka György oldalán is harcolt. Később Amerikában komoly katonai karriert futott be, állítólag Abraham Lincoln kedvenc tábornoka volt, de az biztos, hogy sok időt töltöttek egymás társaságában.

Számwald Gyula amerikai egyenruhában néz a kamerába

Száwald Gyula polgárháborús egyenruhában

Korábban

Számwald Gyula kétszer is háta mögött hagyta szülőföldjét, először forradalmi múltja, majd 1856-ban hamis váltók forgalmazása miatt. Kilátástalan helyzetben hagyta magára feleségét – talán bízott a visszatérésben, de nem tudhatta, milyen elképesztő karrier áll előtte Amerikában.

Könyvkiadóból szabadságharcos

Száwald Gyula születési dátumára vonatkozóan eltérnek a források, a Magyar Nemzeti Levéltár szerint 1824-ben született, más források szerint 1827. november 5-én jött világra Szegeden, Számwald András királyiszámvevőtiszt és Nagy Borbála gyermekeként.

Édesanyját korán elveszítette, majd az 1830-as évek második felében Pestre költözött, tanulmányait itt folytatta, majd beállt katonának, 1846-ban pedig Emich Gusztáv könyvnyomdájában kezdett el dolgozni. Eleinte csak besegített, később üzlettársa is lett a férfinak. Valószínűleg főnökének köszönhette barátságát Petőfi Sándorral, ugyanis nyomdájuk adta ki 1844-ben A helység kalapácsa című művet.

1848. március 15-én ő is részt vett a forradalomi megmozdulásokban, elköteleződésből és Petőfi barátjaként. A Közcsendi Bizottmány és az Egyenlőségi Társulat tagja lett, amikor eljött az ideje a fegyveres felkelésnek, nem habozott, először Guyon Richárd hadosztályának hadnagya lett, később szolgált Bem tábornok, egyesek szerint Klapka György alatt is.

Polgárháborús katonák

A szabadságharc bukását követően, ahogyan sokan mások, ő is az emigrációt választotta. Németországban, Lipcsében telepedett le rövid időre, ahol újságírással foglalkozott. Emich Gusztáv nem feledve üzlettársát, kijárta, hogy visszatérhessen Magyarországra, amellyel Számwald élt is, ekkor vette feleségül Zeilinger Emmát. Azonban ismét el kellett hagynia szülőföldjét, ugyanis újonnan alapított könyvnyomdája csődbe ment.

Ezúttal Londonban próbált szerencsét, ahol nevet változtatott, Julius H. Stahel lett. Újdonsült nevében állítólag a H. (Hungary) Magyaroroszág rövidítésének felelt meg, egy évvel később az Amerikai Egyesült Államokba hajózott.

Szabadságharc után polgárháború

1861 áprilisában kitört az amerikai polgárháború, és amikor elért Stahelhez a hír, miszerint önkéntesen is lehet csatlakozni, ő lelkesen jelentkezett, feltehetően párhuzamot látott a magyar szabadságharc és az északiak igyekezete között. Megszervezte a 8. New York-i ezredét, amelynek alezredesként vezetője lett, még ugyaneben az évben dandártábornok, majd 1863-ban hadtestparancsnok lett.

Számwald Gyula polgárháborús egyenruhában, karddal az oldalán

A polgárháború befejezésekor már altábornagyként szolgált, azt beszélték, hogy Számwald maga Abraham Lincoln egyik legkedveltebb tábornoka volt, ugyanis sok időt töltött az elnökkel. Sőt, jelentős szerepet játszott a főváros védelmében. 1864. június 5-én a piedmonti csatában súlyosan megsérült – majdnem elvesztette az egyik karját, de serege nélküle is győzelmet aratott.

Stahel a csatározásokat követően hadbírósági elnök volt, ugyanis sérülése miatt nem volt képes a katonai pálya folytatására. Az 1860-as évek második felében Johnson elnök kinevezésére főkonzulként szolgált Japánban, azt követően pedig 1877-ben Sanghajban. Felesége konstatálta, hogy Számwald nem fog visszatérni Magyarországra, így távollétében elvált tőle. Stahel az Egyesült Államokba való visszatérése után biztosítási főtisztviselőként dolgozott.

Szolgálatáért a legmagasabb amerikai katonai kitüntetésbe részesült, 1983-ban megkapta a Medal of Honor-t. A millenniumi ünnepségekre ugyan hazatért, ám csalódnia kellett, a magyar elitet nem foglalkoztatta a szabadságharcos hős.

1912. december 4-én hunyt el, Temetésén Wilson elnök is részt vett, koporsóját amerikai és magyar zászlók díszítették, az arlingtoni Nemzeti Temetőben, katonai sírkertben helyezték örök nyugalomra.