Magyarok egész hada dolgozott Hollywood egyik legnagyobb klasszikusán
2023. november 26. 18:01 MTI
81 éve, 1942. november 26-án mutatták be a filmtörténet egyik legismertebb romantikus filmjét, a Casablancát. A Casablanca vezeti a filmes szállóigék és a legemlékezetesebb csókok listáját, azon kevés alkotás egyike, amelyet más filmesek is idéznek, és hat mondata is bekerült a filmtörténet legemlékezetesebb mondatai közé.
Korábban
Minden idők egyik legszebb szerelmes filmje a II. világháború alatt, a kollaboráns francia Vichy-kormány által ellenőrzött marokkói Casablancában játszódik, a színteret menekültek, ellenállók, spiclik, szerencselovagok népesítik be. Rick Blaine (Humphrey Bogart), a kétes múltú amerikai Párizsból érkezett ide hű barátjával, a zongorista Sammel.
Bárjában egy nap titokzatos pár bukkan fel: a cseh ellenálló Victor Laszlo (Paul Henreid), aki nemrég szökött meg egy német fogolytáborból és felesége, a szépséges Ilsa (Ingrid Bergman). Mint gyorsan kiderül, Rick és Ilsa valaha, még egy másik életben halálosan szerették egymást, de a nő egy nap eltűnt a férfi életéből, akit most arra kér: segítsen, hogy férjével kijussanak Amerikába. A történet végén Ilsa – bár még mindig szereti Ricket – felszáll a repülőre és férjével tart. Az alkotásban két magyar színész is szerepel: a hamis útlevelekkel üzletelő Peter Lorre, azaz Lőrincz Péter, és főpincérként Szőke Szakáll, azaz Gerő Jenő, a stáblistán S. K. Sakall néven.
A Kertész Mihály (Michael Curtiz) rendezte film alapjául a soha be nem mutatott Everybody Comes To Rick című darab szolgált, amelynek jogait a Warner Brothers 20 ezer dollárért vásárolta meg. Elsőként a címet változtatták meg, a sztorin több író dolgozott és az még a forgatás alatt is változott, maguk a szereplők sem tudták, Ilse végül felszáll-e a repülőre. Biztos csak az volt, hogy egy férjes asszony egy másik férfiért nem hagyhatja ott az urát, tehát ha Rickkel tart, Laszlónak mindenképp meg kellett volna halnia.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Az alig több mint két hónapos forgatás szinte teljes egészében a stúdióban zajlott, az utcai jelenetekhez egy másik film díszleteit használták. A háborús előírások miatt a stáb repülőtéren sötétedés után nem dolgozhatott, így az utolsó pillanatokban látható repülőgép sem igazi, a filmtörténet egyik legemlékezetesebb ködjelenetére azért volt szükség, hogy ne látszódjon: a repülő kartonból van. Az alkotóknak olyan apróságokra is oda kellett figyelniük, hogy ne tűnjön fel: Bergman öt centivel magasabb Bogartnál, továbbá arra, hogy lehetőleg csak a művésznő bal profilját vegyék, mert ő csak azzal volt megelégedve.
A reklámgépezet 1941-ben még azt terjesztette, hogy a két főszerepet a későbbi elnök Ronald Reagan és Ann Sheridan játssza majd. A valóságban a férfi főszerepre senki sem jött számításba Bogarton kívül, a nőire először a francia Michelle Morgant vették számításba, de mivel érte 50 ezer dollárt kellett volna fizetni, inkább a feleennyiért is megszerezhető svéd színésznő mellett döntöttek. Bergman és Bogart a való életben nem szívlelte egymást (sem azelőtt, sem azután nem szerepeltek együtt), a vásznon azonban tökéletes párost alkottak, olyannyira, hogy Bogart soros felesége is féltékeny lett.
Érdekesség, hogy a náci Strasser őrnagy szerepét alakító német Conrad Veidt a valóságban ki nem állhatta a fasisztákat, hazájából is azért kellett elmenekülnie, mert az SS halállistáján szerepelt – Hollywoodban viszont csak gonosz náci szerepekre szerződött. A stúdió a külföldi forgalmazás profitjának növelése érdekében döntött úgy, hogy minden ellenszenves szereplőnek Amerikával hadban álló országból kell származnia, s lett minden gonosz náci vagy olasz.
Kertész Mihály (Michael Curtiz)
A bemutató sikeres volt, de mértékkel. A Variety „ragyogó antifasiszta propagandának” nevezte, a New Yorker elfogadhatónak ítélte a filmet. A fekete-fehér háborús melodráma az Oscar-díjak szempontjából 1943-as bemutatásúnak minősült, s 1944-ben a nyolc jelölésből a legjobb forgatókönyvnek, a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó díjat nyerte el.
A legjobb dalért járót azért nem kapta meg, mert az As Time Goes By egy 1931-es musicalből származik, így nem is jelölhették. (A forgatáshoz használt két zongora közül az egyik több mint 600 ezer dollárért, a másik hárommillió dollárért kelt el.) 2010-ig ez volt az utolsó alkalom, hogy a legjobb filmek között tíz alkotás versenyzett, Kertész pedig négy korábbi jelölést követően szoríthatta magához az aranyszobrocskát. Érdekesség, hogy 1943-ban Roosevelt elnök Churchill brit kormányfővel tartott casablancai találkozója után ezt a filmet nézte meg a Fehér Házban – amelynek neve spanyolul casa blanca…
A Casablanca az ötvenes évekre már a Warner harmadik legsikeresebb filmjének számított, a Harvard Egyetemen akkoriban honosodott meg az a ma is élő hagyomány, hogy a vizsgaszezon előtti héten levetítik. 1977-re már a legtöbbet sugárzott amerikai film lett és a közönség azóta is imádja. Az amerikai filmakadémia 1999-ben az Aranypolgár után minden idők második legjobb filmjének nyilvánította, innen tíz éve szorította le A Keresztapa.
A Casablanca plakátja
A Casablanca vezeti a filmes szállóigék és a legemlékezetesebb csókok listáját, azon kevés alkotás egyike, amelyet más filmesek is idéznek, s hat mondata is bekerült a filmtörténet legemlékezetesebb mondatai közé. Az igazsághoz tartozik, hogy a „Fel a fejjel, kölyök” nem szerepelt a forgatókönyvben, Bogart rögtönözte a kamerák előtt, a köztudatba átment „Játszd újra, Sam” (Woody Allen egy filmjének címe) pedig ebben a formában el sem hangzik.
Minden idők egyik legromantikusabb alkotását Magyarországon csak 1966-ban mutatták be, de a rendszer számára kínos politikai vonatkozások miatt megvágott, „átszinkronizált” változatban, így a híres utolsó mondat („Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete”) helyett Bogart ezt mondta: „Louis, maga ugyanolyan szentimentális, mint én”. A filmklasszikus nemrégiben visszatért a magyar mozikba, ahol kiváló képminőségű, digitálisan restaurált kópiáról, eredeti nyelven és magyar felirattal vetítették.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Múlt-kor magazin 2014/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/594.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap