Magyar hősök nyomában Isztambulban és környékén
2024. április 19. 18:40 Ács Tibor Adrián
Korábban
„Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont”
Rodostó (mai nevén Tekirdağ) a turisták számára üdülőparadicsom, amely egyaránt kínál kulturális lehetőségeket, nyári vizes sportokat és finom helyi borokat. Nekünk magyaroknak a település II. Rákóczi Ferenc és kíséretének az emigrációban töltött életéről nevezetes. Itt írta leveleit Mikes Kelemen, melyek hűen tükrözik a száműzöttek mindennapjait és szerzőjének érzelmi hullámzásait.
„Már mi itt derék házas-tüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. De tréfa nélkül, édes néném, mi itt igen szép kies helyt vagyunk. A város elég nagy és elég szép, a tengerparton lévő kies és tágas oldalon fekszik. Az is való, hogy Európának éppen a szélyin vagyunk; lóháton innét Constancinápolyban két nap könnyen el lehet menni, tengeren pedig egy nap." (Részlet Mikes Kelemen 37. leveléből, Rodostó, 28. maji 1720.)
A fejedelem ebédlőpalotájának tartott épületben 1968 óta működik az emlékmúzeum
Dísztermében megtalálható a Rákóczi által faragott karosszék másolata is
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Tekirdağban 1720-tól 25 évig élt magyar kolónia, ennek emlékét büszkén őrzi a település. A fejedelem egykori fogadó- és ebédlőépületében kapott helyet a Rákóczi Múzeum (lakóháza és kápolnája az utca végén voltak, ma már nincsenek meg). Második emeleti díszterméből ma is ugyanabban a tengerre nyíló kilátásban gyönyörködhetünk, amelyben egykor Rákóczi és vendégei. A Magyar Nemzeti Múzeum 1968-ban rendezte be az első kiállítását a hagyományos oszmán házban, amelyet a közelmúltban fel is újítottak. A tárlatban Rákóczi szobra, az életéről szóló dokumentumok, valamint a korabeli tárgyak másolatai találhatók. A kulcsok őrzője a múzeum megnyitása óta Ali Kabul, aki már bő negyven éve, magyar nyelvű tárlatvezetéssel és töretlen lelkesedéssel várja a látogatókat.
Ali Kabul, a kulcsok őrzője
A tengerparti emlékház egyik szobája
A Rákóczi Múzeumtól két sarokra, a helyiek által csak Magyar utcának (Macar Sokak) nevezett kis úton áll gróf Csáky Mihály egykori otthona. Az épületet a helyi önkormányzat újította fel, jelenleg a Török–Magyar Kultúra Háza, melynek kiállítása az egykori magyar kolónia tagjait és életüket mutatja be. Itt van a tiszteletbeli magyar konzul és a Török–Magyar Baráti Társaság irodája is. Nagy érdemük, hogy a minden év júniusában megrendezett Rodostói Cseresznye Fesztiválon mára állandóvá vált a magyar nap is.
A Csáky-házban az egykori Magyar utca életét ismerhetjük meg
A Béke és Szabadság Parkjában, a Márvány-tenger partján áll II. Rákóczi Ferenc távolba merengő grandiózus szobra, mellette „Édes Néném" és Mikes Kelemen fából faragott emlékműve. A fejedelem titkárának nevét 2012 óta pedig külön park őrzi a városban, amely a helyi diákok egyik kedvelt találkozási pontja.
A Mónus Béla által faragott Édes néném és Mikes Kelemen emlékműve
Sait Rüstem török szobrászművész alkotása a fejedelemről
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![rejtélyek](/ih0Ax/label/.cut-640x400/6.jpg)
rejtélyek
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Még mindig nem oldották fel a roswelli incidens aktáinak titkosítását
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Sokáig nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a roswelli UFO-észlelésnek
- Napkirálynak nevezték A kis herceg íróját, Antoine de Saint-Exupéry-t
- A bombák mellett állítólag sonkát is dobtak a németek Londonra az első világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)