Magyar boszorkánysírtól az ősi csikóvérig – 2019 hét legnagyobb régészeti szenzációja
2019. december 30. 12:38 Múlt-kor
Korábban
Megtalálták a hajót, amelyet csak Hérodotosz leírásából ismertünk
Egy víz alatti régészettel foglalkozó nemzetközi csoport pompás felfedezést tett a hajdani Thonisz-Hérakleión ókori egyiptomi kikötőváros mára a tengerfenéken nyugvó romjai közt: egy korábban nem látott egyiptomi hajótípusra bukkantak, amelyet eddig kizárólag Hérodotosz leírásából ismertünk. Kr. e. 450 körül a „történetírás atyjaként” is nevezett Hérodotosz ellátogatott Egyiptomba. Az útról szóló későbbi beszámolójában – amely részét képezi „Hisztoriai” című fő művének – részletesen beszél egy „barisz” nevű hajótípusról, amelyet az egyiptomiak a Níluson való áruszállításra használtak.
Leírása szerint a vízi járműnek egyetlen kormánylapátja volt, amely egy, a hajótesten kialakított nyíláson át ért a vízbe, árbóca akáciából készült, vitorlái pedig papiruszból. Hérodotosz művét az ókori írások újrafelfedezése óta számtalan kutató olvasta, azonban senki sem talált bizonyítékot arra, hogy ilyen hajó valóban létezett volna Egyiptomban – egészen mostanáig. Az igen jó állapotban megmaradt példány pontosan megegyezik a Hérodotosz által leírt „barisszal”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap