Luxemburgi Zsigmond taktikáját felülírva rohantak végzetükbe a keresztes seregek Nikápolynál
2021. szeptember 25. 08:48 Németh Máté
Korábban
Halált megvető bátorság vagy meggondolatlan becsvágy?
A csatavesztés következményei igen szerteágazóak voltak. Zsigmondot otthon a nikápolyi ütközet kimenetelének hírére egy királyellenes szervezkedés várta, amelyet végül sikerült idejében felszámolnia: az összeesküvőket legyilkoltatta, birtokaikat pedig elkobozta.
Hosszabb távon jelentős volt az a felismerése, hogy a törökkel szemben a védekező hadviselést kell előtérbe helyezni, így nagyobb volumenű offenzívára Zsigmond már nem vállalkozott a Balkánon terjeszkedő birodalommal szemben.
E politika jegyében született döntés arról az 1397-es temesvári országgyűlésen, hogy a birtokosoknak minden 20 jobbágyuk után kötelező jelleggel kell kiállítaniuk egy íjászt.
Az uralkodó emellett a védelem megszervezésének anyagi költségeire hivatkozva lefoglalta az egyházi jövedelmek felét, valamint uralkodásának második felében elkezdte kiépíteni a déli végvárrendszert, amelynek kulcsfontosságú várává Nándorfehérvárt tette.
Hadászati szempontból nyilvánvalóvá vált, hogy a fegyelmezett és begyakorolt taktikai elemekkel operáló török hadsereget nem lehet legyőzni egy bátor, de engedetlen, az egységnek a jelét sem mutató, taktikai és stratégiai utasításokat be nem tartó sereggel.
A hadifoglyok kivégzése
A dicsőséget hajszoló lovagi hadviselés szenvedett vereséget a keleti taktikai elemeket alkalmazó, vezérérét feltétel nélkül követő oszmán egységektől. A francia és burgundi lovagok viselkedése, a folyamatos vetélkedés a harctéren és a haditanácsban, a keresztes sereg hátrányává vált a küzdelemben.
Az eseményeket természetesen más nézőpontból is lehet értékelni, a franciák szerint lovagjaik a halállal is dacolva rontottak rá az ellenségre Nikápolynál, s a végső győzelem kivívása végül Zsigmond és a keresztes fősereg gyáva megfutamodása miatt hiúsult meg az 1396-os ütközet során.
Philippe de Mézieres másban látta a kudarc okát, levelében a következőképpen fogalmaz az európai katonákról: „Lucifer három lányát, a kevélységet, a kapzsiságot és a fényűzést követték”. Meglátása szerint a siker kulcsa az lett volna, ha a „rendet, a lovagi fegyelmet, az engedelmességet és az igazságosságot” tartották volna szem előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap