2020. tavasz: Halálos tudomány

Levágott kezek, megcsonkított ország – így változtatta II. Lipót egész Kongót gyilkos munkatáborrá

2020. április 2. 11:04 Czókos Gergő

A történelem tele van kétes alakokkal, akik saját érdeküket az emberiességi szempontok elé helyezve valamely ellenségesnek bélyegzett etnikum, vallás, osztály vagy „faj” képviselői voltak, vagy éppen hasznot húztak saját népük igába hajtásából. Kevesek voltak képesek azonban véghez vinni azt a bravúrt, hogy anélkül változtassanak munkatáborrá egy teljes országot, hogy annak területére valaha is betették volna a lábukat. II. Lipót belga királynak ez sikerült.

II. Lipót belga király

Szabad állam, szabad rablás

Az európai hatalmaknak a XIX. század utolsó évtizedeiben indult vetélkedését a fekete kontinens felosztásáért hagyományosan „versenyfutás Afrikáért” elnevezéssel illetik. A Belgium élére 1865-ben került II. Lipót sajnálkozva látta, hogy országát nem hozza lázba egy „tengerentúli megye” létesítésének gondolata, ezért saját maga látott hozzá ambiciózus terve megvalósításához, egy saját afrikai gyarmat kiépítéséhez.

Miután az uralkodónak sikerült megnyernie az ügynek a David Livinstone-ra rábukkanó Afrika-kutatót, Henry Morton Stanley-t, az újságíró-felfedező bázisokat épített ki, és a helyi törzsfőnökökkel számos, úgynevezett védnöki szerződést kötött a belga király nevében. Minden adott volt ahhoz, hogy az uralkodó egy Belgium területénél több mint hetvenszer nagyobb magánbirtokot hozzon létre Kongóban. Miután az 1884–1885-ben megtartott berlini kongresszuson az európai nagyhatalmak elismerték Lipót területre támasztott igényét, 1885-ben létrejött Kongó Szabad Állam. A hivatalos indoklás szerint az elsődleges cél a helyi „vademberek” civilizálása volt. Ahogy Lipót fogalmazott: „Áthatolni a sötétségen, mely egész nemzeteket burkol homályba (…), egy keresztes háború, amely méltó a haladás századához.”

Kongó legnagyobb kincsének ekkoriban az elefántcsont és a nyersgumi számított, világszerte egyre nagyobb kereslet mutatkozott irántuk. Miután az ezen árucikkekhez kapcsolódó tevékenységeket állami monopóliummá tették, Lipót gyarmati tisztviselői és az állammal szerződésben álló koncessziós társaságok képviselői mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb haszonra tegyenek szert a rabszolgaként dolgoztatott kongóiak munkaerejét felhasználva.

A közösségeknek a fenti javakból (valamint olykor élelmiszerekből is) meghatározott mennyiséget kellett beszolgáltatniuk, ám a kvótát a legtöbb esetben úgy szabták meg, hogy azt szinte lehetetlen volt teljesíteni. Ez a konstelláció a visszaélések melegágya volt, és II. Lipót fehér tisztek vezette, fekete katonákból álló magánhadserege, a Force Publique, valamint a gyarmati tisztviselők és a koncessziós társaságok milíciái sokat tettek azért, hogy a kortársak joggal nevezzék „erőszakkal érvényre juttatott törvényes rablásnak” a kongóiak skrupulusok nélküli kizsákmányolását.

A rabszolgákat gyakorta korbáccsal serkentették keményebb munkára. A kidolgozott protokoll szerint a nem megfelelően viselkedő munkásokra húsz ütést kellett mérni a chicotte nevű, vízilóbőrből készült verőalkalmatossággal. A sanyarú helyzetük ellen lázadókat egyszerűen lelőtték, házaikat felégették, és a megtorlás olykor egész családokat vagy közösségeket érintett.

A terror elől sokan a közeli erdőkbe próbáltak menekülni, amit a katonák a bujkálók falvainak felégetésével toroltak meg. A kongóiak nemcsak otthonaikat, hanem élelmiszerforrásaikat is elvesztették. A katonák gyakran addig tartották étlen-szomjan, túszokként kezelve a nőket, gyerekeket és időseket, amíg a férfiak nem gyűjtötték össze az elvárt gumiadagot. Ez olykor heteket jelentett.

Az egyik leghírhedtebb gyarmati hivatalnok, az Egyenlítő Ördögének hívott Léon Fiévez volt, aki saját maga így számolt be arról, hogyan térítette jobb belátásra egy falu lakosait, akik nem teljesítették a hal- és maniókabeszolgáltatásra vonatkozó követelését: „Háborút viseltem ellenük. Egyetlen példa elég volt: száz levágott fej, és onnantól kezdve bőséges ellátmány volt az állomáson. A célom végső soron humanitárius. Megöltem száz embert, további ötszáznak viszont megkíméltem az életét.”

Mivel a katonák lőszerhiányban szenvedtek, egyes helyeken parancsba kapták, hogy kíméljék a készleteket. Hogy bebizonyítsák, nem állatokra pazarolták a golyókat, hanem emberre lőttek, feletteseiknek be kellett mutatniuk az áldozataik levágott jobb kezét. Miközben azonban a többség tovább folytatta az állatok legyilkolását, élő emberek levágott jobb kezével igazolták „ártatlanságukat”.

2020. tavasz: Halálos tudomány
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 370 ft 5 085 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!