2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

„Legalább a kerete megvan” – a tolvaj egyszerűen leemelte és elvitte a Louvre-ból a Mona Lisát 1911-ben

2021. augusztus 21. 13:33 Kanyó Ferenc

Olasz festményt olasz falra!

1913. november 29-én Alfredo Geri firenzei műkincsforgalmazó levelet kapott egy Leonardi Vincenzo nevű alaktól, aki jelezte, hogy hajlandó Olaszországba juttatni a festményt. A kereskedő megmutatta a levelet az Uffizi képtár direktorának, Giovanni Pogginak, és mivel ő meg akarta nézni a képet, Geri megegyezett a költségei megtérítéséért ötszázezer lírát kérő Vincenzóval.

Egy dupla fenekű kofferben a Mona Lisa el is jutott Firenzébe. Poggi és Geri a képen látható törésvonalak alapján megállapította, hogy valóban eredeti a kép – értesítették a rendőrséget.

A hatóságok azonnal letartóztatták a férfit, akiről kiderült, hogy eredetileg Vincenzo Peruggiának hívják, 1908-ban költözött Párizsba, ahol szobafestőként, valamint üvegezőként dolgozott. Később a Louvre is alkalmazta, sőt ő maga készítette a Mona Lisa üvegkeretét. 1911. augusztus 20-án este Peruggia az alkalmazottak fehér munkaköpenyében jelent meg a múzeumban. Elbújt a raktárban, majd amikor kiürült a múzeum, a műalkotást a köpenye alá tette.

Az őrség akkoriban mindössze egyetlen idős veteránt jelentett, aki végigcaplatott az épületen, így nem vette őt észre. Másnap délelőtt a munkaköpenye alá rejtve akarta kijuttatni a festményt az épületből, de a korábban kinézett menekülőutat biztosító ajtót zárva találta. Egy csavarhúzó segítségével a kilincset leszerelte, ám ekkor egy Sauvet nevű vízvezeték-szerelő tévedt arra. Bár az épületben addigra már sejtették, hogy rablás történt, erről a szerelő még nem tudott, és Peruggia kérésére előzékenyen kiengedte az ajtón a saját kulcsával.

A rendőrség ugyan korábban begyűjtötte Peruggia ujjlenyomatát, de csak a jobb kezéről, a Mona Lisa ellopása után viszont csak a bal kezéről származó ujjlenyomatot találtak. A vízvezeték-szerelőt is kikérdezték, de nem tudta azonosítani a Louvre alkalmazottainak fényképéről az elkövetőt. Peruggiát a lakásán felkeresték a hatóságok, ám alibit igazolt a rablás idejére.

Az olasz sajtó természetesen hősként és hazafiként ünnepelte a rablót, aki többször kijelentette, hogy azért lopta el a képet, hogy visszajuttassa Olaszországnak, ahonnan Napóleon rabolta el. A lakásán lefoglalt levelei azonban másról árulkodtak: arról, hogy elsősorban pénzt akart szerezni.

A bíróság egy évre ítélte, abból azonban csupán hat hónapot ült le. Peruggia később Pietróra változtatta a nevét, és a korábbi szakmáját folytatva Párizsban telepedett le. 1925-ben halt meg Franciaországban. (Néhányan tévedésből egy névrokona 1947-es halálhírét szokták feltüntetni).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Megdöbbentően sok műtárgynak kélt lába akkoriban a Musée du Louvre-ból, amely egyébként egykor királyi palotaként funkcionált.Vincenzo Peruggia állítólag a munkaköpenye alá rejtette a végül a rámájától és a védőüvegétől is megfosztott alkotástPeruggia a bíróságonAz Uffizi képtár munkatársai büszkén mutatják be 1913-ban a rablást követően restaurált művetEgyes elméletek szerint a Mona Lisa ellopásában többen is segédkeztek.A sokat megélt műalkotás (a vérmesebb állítások szerint: egyik hamisítványa) 1914 januárjában került vissza a Louvre-ba
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár