Legalább 42 alkalommal próbálták likvidálni Hitlert, egyik merénylet sem volt sikeres
2020. augusztus 15. 08:17 Ivan Broz
Korábban
Modell mint öngyilkos merénylő
A Rastenburg térségében kialakított Farkasodú (Wolfsschanze), Hitler kelet-poroszországi főhadiszállása sem egyszer vált színhelyévé a személye elleni merényletkísérleteknek. Erre példa 1943 novembere is, amikor az új téli egyenruhák bemutatójára készültek itt, s ennek kapcsán a Führer is beszédet mondott volna.
A főszerepet az elit 9. gyalogos hadegység hadnagya, a huszonnégy éves Axel von dem Bussche kapta, akinek – minthogy valóban is modell volt – az volt a feladata, hogy bemutassa magán az összes uniformist. Két métert is meghaladó magasságával, világos hajával és kék szemével pontos megtestesítője volt Hitler ideáljának, a nordikus típusnak.
A parancsnokot annyira sokkolta az 1942. október 5-én véghez vitt mészárlás, amelynek során az SS az ukrán Dubno városának repülőterén körülbelül 5 ezer zsidó férfit, nőt és gyereket gyilkolt meg, hogy onnantól fogva elkötelezett ellensége lett a náci despotizmusnak. Fokozatosan felvette a kapcsolatot a Stauffenberg ezredes körül szerveződő ellenállási mozgalommal, és elhatározta, hogy megöli Hitlert.
A bemutató napján előkészített egy olyan, tankok ellen használatos aknát, amely a kézigránát gyorsan reagáló gyújtószerkezetével volt kombinálva. A terv úgy szólt, hogy egy adandó alkalommal Hitler közelébe férkőzik, és önmagát is felrobbantja. 1943. november 16-án azonban a szövetséges légierő a Berlinre mért légicsapás közepette megsemmisítette azt a vonatot is, amely az egyenruhákat szállította, így a bemutató elmaradt. Az akciót Bussche kapitány 1944 februárjában újra meg akarta kísérelni, azonban januárban a harcokban elveszítette a lábát, így a modellkarrierjének vége lett.
Valkűr-hadművelet
Hitler meggyilkolására a leghíresebb és legígéretesebb kísérlet 1944. július 20-án történt, amikor egy, a Farkasodúban tartott tanácskozás alkalmával Klaus von Stauffenberg ezredesnek sikerült egy bombát rejtő táskát a térképekkel és tervrajzokkal teli asztal alá tennie, épp arra a helyre, ahol Hitler állt. Ám valaki véletlenül távolabb tolta a táskát a lábával a masszív tölgyfa asztal alá, így a hatalmas robbanáskor a bútor némiképp felfogta a nyomáshullámot.
A 24 jelen lévő közül négyen (köztük két tábornok) meghaltak, hatan megsebesültek, Hitler néhány karcolással és dobhártyasérüléssel úszta meg az esetet. A katonai hatalomátvételi-kísérlet, amelyre Berlinben került volna sor, végül az összeesküvők döntésképtelensége miatt meghiúsult. A merénylet után kétszáz magas rangú Wehrmacht-tisztet végeztek ki, köztük von Stauffenberget is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap