Lányai megerőszakolása miatt indíthatta lázadását Boudica, a britek harcos királynője

2018. május 16. 16:44 Múlt-kor

Korábban

A megszégyenített birodalom

Kr. u. 60 hadjáratra alkalmas időszakában a rómaiak Britannia nyugati szélén harcoltak, az anglesey-i druidák politikai hatalmának letörése érdekében. Boudica kapva kapott az alkalmon, és a római Britannia szíve ellen indult. Tacitus „hirtelen felkelésnek” nevezi a lázadást, amiből arra következtethetünk, hogy az meglepte a rómaiakat. A több évnyi együttműködés után immár nem volt kegyelem a néhány ezer római számára, akik fővárosukat védték, azután sem, hogy életüket mentve templomukba menekültek, annak szentségében bízva. Le lettek mészárolva, vagy elevenen égtek el Camulodunum elpusztításakor.

A klasszikus beszámolók egybevágnak egy borzasztó felfedezéssel: Colchesternél ugyanis van egy égett réteg a földben, amely néhol néhány centiméter mély csupán, máshol viszont a fél métert is eléri kiterjedése. Az, hogy a tüzet a menekülő rómaiak, vagy Boudica serege okozta-e, nem tudni, de ez az égett réteg nem csak Colchesterben, de Boudica következő két célpontjánál is jelen van: Londonban és St. Albansban.

Londinium viszonylag új római város volt a Temze partján, körülbelül 65 kilométerre délnyugatra Camulodunumtól. Kereskedelmi központként gazdag zsákmányt ígért Boudica seregének, és igen kevéssé volt védve. Suetonius Paulinus, Britannia római helytartója csaknem 500 kilométerre nyugatra tartózkodott, Catus Decianus, a Boudicával és családjával történtekért felelős kormányzó pedig már rég Galliába menekült, így a város népe tudta, hogy csak magára számíthat. Összeszedték, amit magukkal tudtak vinni, és otthonaikat hátrahagyva elmenekültek.

Cassius Dio a britek brutalitásáról ír Londinium kapcsán: a nők mellét levágták és a szájukba varrták, majd testüket hosszában felnyársalták farudakra. A tömeges kivégzések, vallási jellegű emberáldozatok, és a „leírhatatlan mészárlás” visszhangozza Tacitus beszámolóját arról a szexuális és vallási jellegű erőszakról, amelyet Boudica és lányai ellen követtek el. Most, hogy Londinium is lángolt, Boudica már második sikerének örülhetett.

A római Britannia két legnagyobb városa tehát romokban hevert, Boudica serege győzedelmes volt. Bosszúszomjuk azonban nem csillapodott: északnyugat felé feküdt a gyűlölt idegen uralom egy másik jelképe – nem római város, hanem egy kollaboráló britek által lakott város, amelynek lakói minden római szokást és külsőséget élvezettel vettek át. Boudica serege számára az ellenséges catuvellaunus törzs részéről ez a sértés tűrhetetlen volt. Lassan körbekerítve megközelítették következő célpontjukat, Verulamiumot, a mai St. Albans városát Hertfordshire-ben.

Nyárra a catuvellaunusok tudták, hogy ők lesznek a következők. A tartomány harmadik legnagyobb városaként Verulamium nemrég kapta meg a római municípium címet, amely római polgárjogot biztosított a helyi elöljáróknak. De római helyőrség és római hivatalnokok nélkül ők is egyedül néztek szembe sorsukkal. Ahogy közeledett Boudica győzelemittas serege, a catuvellaunusoknak nem maradt más választása, mint a menekülés. A lakosság így tehát megmenekült, de a várost Boudica csapatai felégették, majd szétszéledtek a vidéken, hogy levadásszák régi törzsi ellenségeiket.

Tacitus szerint a britek körülbelül 70 000 római polgárt és szövetségest öltek eddig meg, ezen felül 1500 gyorsreagálású katonájukon ütöttek rajta a Camulodunum felé vezető úton. Ugyan ezek a számok majdnem biztosan túlzóak, a helyzet nagy gondot jelentett Suetonius Paulinus számára: csapatok és civilek ezreinek elvesztése nem csak a császárnak küldött jelentéseiben nézett volna ki rosszul, de gyengítette a rómaiak hatalmát Britanniában és lassította a barbár föld meghódítását és „civilizálását”. Ráadásul a legrosszabb az egészben az volt, hogy a rómaiak megalázása egy nő keze által történt. Amióta Kleopátra Julius Caesart és Marcus Antoniust is elcsábította, nem esett meg ekkora szégyen a birodalommal.

előző oldal következő oldal 2 / 3