Különleges fotók 1970-es évekbeli női IRA-harcosokról
2017. február 28. 11:02
Az Észak-Írország brit uralma ellen küzdő (Ideiglenes) Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army – IRA) soraiban – csakúgy mint a britek maradása mellett küzdő unionisták között – számos nő is harcolt. Az IRA kötelékének női tagjai főként irodista munkát vállaltak, ám számos esetben előfordult, hogy símaszkot ragadtak, valamint a nőiességük kihangsúlyozása végett egyre többször midiszoknyát (vagyis a térd alatt, legtöbbször a vádli felénél végződő szoknyát) felvéve lőfegyverrel a kézben vették fel a harcot a britekkel, illetve a „megszállókat” támogató, ulsteri protestánsokkal. A midiszoknya kifejezetten hasznosnak bizonyult, ugyanis viszonylag könnyen el lehetett rejteni alá a fegyvereket. És mivel nem kis visszatetszést keltett volna, ha a brit katonák nőket motoztak volna meg, a midi tökéletes rejtekhelynek bizonyult. A Vintage Everyday összeállításában különleges fotók láthatók női IRA-harcosokról.
Korábban
Észak-Írországban (Ulster), ahol a másfél milliós lakosság 57 százaléka a koronához hű protestáns, 43 százaléka pedig katolikus volt, a 20. század állandó feszültséggel telt, amely végül 1969-ben torkollt erőszakba. Ekkor újította fel tevékenységét az 1919-21-es függetlenségi háború óta „hallgató” IRA (pontosabban a magát az IRA folytatásának tekintő Ideiglenes Ír Köztársasági Hadsereg. Az összecsapások megfékezésére Londonból „ideiglenesen” csapatokat küldtek Ulsterbe, ahol a katolikusokat már jogi eljárás nélkül is internálni lehetett. A brit kormány az északír politikai foglyokat közönséges bűnözőként kezelte. Az 1970-es években állandósult a háborús állapot, amely számos terrorakcióval, merénylettel, békésen tüntető tömegbe golyókat eresztő brit ejtőernyős vérengzéssel, a katonaság által levezényelt tisztogató akciókkal telt. A véres (egyes becslések szerint mintegy 3600 áldozattal járó) időszaknak az 1998. április 10-én Belfastban aláírt, úgynevezett nagypénteki megállapodás vetett hivatalosan véget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05