Kronberger Lili előtt nem zenére táncoltak a műkorcsolyázók

2020. november 12. 15:57 Múlt-kor

„Ez a fenomenális tehetséggel megáldott leány olyan a jégen, mint egy gyönyörű költemény” – a 20. század eleji honi sportsajtó egyik munkatársa, így jellemezte Kronberger Lili performanszát a jégen. Az 1890. november 12-én született Kronberger kisasszony azonban amellett, hogy tűpontosan adta elő művészi gonddal megkoreografált mozdulatsorait, még sporttörténelmet is írt: személyében ugyanis az első magyar világbajnoki aranyérmes sportolót tisztelhetjük.

Korábban

A budapesti zsidó családból származó Kronberger Lili már hét éves korától a jégen siklott és 14 éves korától felnőtt műkorcsolya-versenyeken is megmérettette magát. Mivel a hölgyek ebben az időszakban még alig-alig képviseltették magukat versenyzőként a jégen, így a tinédzser leányzó nagyobbrészt férfiakkal mérte össze tehetségét a jeges porondon.

A túlnyomórészt férfiak alkotta közeg nem nagyon zavarta a tehetséges leányzót, mert az első és második világbajnokságán is (1906, 1907) mind a két alkalommal dobogós helyen végzett és két bronzéremmel a zsebében térhetett haza. Még nem volt 18 éves, mikor a Troppauban (ma Opava, Csehország) az 1908 januárjában rendezett világbajnokságon aranyérmet szerzett.

A Vasárnapi Újság tudósítója el volt ragadtatva az ifjú hölgy teljesítményétől: „Ha világbajnokot emlegetnek, Toldi Miklósra gondolunk vagy Kinizsire, és ugyancsak dörzsöljük a szemünket, mikor a világbajnok díszének keretében egy fényes szemű, rózsás arczú, félig még gyermekleány áll előttünk.”

A „gyermekleány” az egymást követő három évben megismételte a bravúrt, így Budapesten, Berlinben és Bécsben is a dobogó legfelső fokára állhatott. Hogy sikereiben mekkora szerep jutott a zenének azt nem tudhatjuk pontosan, de Kronberger Lili akkoriban egyedülálló módon készült fel a versenyekre. Erről évtizedekkel később így nyilatkozott:

„A korcsolyázók akkoriban a gyakorlataikat nem zenére végezték. Zene kísérte őket ugyan, de az nagyon fárasztónak tűnt, hogy a zenéhez végig alkalmazkodjanak. Legtöbbször a valcernél kapcsolódtak be, de azután, az úgynevezett sportugrásoknál, már zenén kívül végezték gyakorlatukat. Én akkoriban már gramofonra gyakoroltam, s az első akkordtól az utolsóig elképzeléseimet a zenéhez alkalmaztam.”

A zene 1911-től kezdett igen fontossá válni a műkorcsolyaversenyeken. Ez két ember érdeme volt: a jégistennőé, Kronberger Lilié és Kodály Zoltáné. A zeneszerző maga is hódolt a korcsolyázás szenvedélyének, és gyakran együtt volt a jégen a sportág nagyjaival. Kodály egy nap felvetette a bajnoknőnek, hogy a „zene kifejezésére” különféle figurákat alkalmazzon.

Kronberger Lili megfogadta a tanácsot és a bécsi világbajnoki kűrje már a zene és a mozgás szimbiózisára épült. A siker nem maradt el, a sportolónő negyedszerre is a dobogó tetejére állhatott. Kronberger Lili ezzel a fellépésével megreformálta a műkorcsolyázást, hiszen ma már elképzelhetetlen lenne egy versenyszám dallamok nélkül.

Nem tudni, hogy a jég királynője hány diadalt arathatott volna műkorcsolyázóként, ha nem hagy fel a versenyzéssel. 1911-ben ugyanis házasságot kötött Szent-Györgyi Imre törvényszéki bíróval és elhagyta a jégpályák világát. Öt év után tért vissza a jégre, de sikereit már nem tudata megismételni.

Teljesítményét az utókor is elismerte. Az 1974. május 21-én Budapesten elhunyt műkorcsolyázónőt 1983-ban a zsidó sporthírességek, az International Jewish Sports Hall of Fame tagjai közé választották, majd 1997-ben a világ legjobb műkorcsolyázóinak klubjába, a World Figure Skating Hall of Fame-be is bekerült.