Közös konferenciát tartanak Magyarország és a Vatikán levéltári szakértői
2022. október 4. 20:26
Levéltárak és könyvtárak mint hidak címmel tartanak tudományos találkozót a vatikáni Cancelleria palotájában a magyar szentszéki nagykövetség szervezésében kedden délután.
Korábban
Együttműködés és további lehetőségek
A Szentszék és Magyarország közötti levéltári együttműködésről és annak további lehetőségeiről szól a konferencia, melyen többek között felszólal Sergio Pagano püspök, a Vatikáni Apostoli Levéltárt vezető prefektus, valamint Varga Lajos váci segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar kulturális referense, aki maga is elismert levéltáros.
A szentszéknél működő nagykövetség rendezésében megvalósuló találkozón részt vesz Johan Ickx, a szentszéki államtitkárság történeti levéltárának igazgatója, Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, valamint Németh András történész, aki csaknem tíz éve a Vatikáni Könyvtárban dolgozik és főszerkesztője az idén indult Vatican Library Review folyóiratnak.
Konferencia a kancelláriában
A konferencia helyszíne is jelentősnek számít, mivel az egykori pápai kancellária épületében zajlik, a római Cancelleria palotájában, amely a Vatikán Állam tulajdona.
A szakmai és kulturális kapcsolatteremtést szolgáló konferencia ötletgazdája Tóth Krisztina történész, aki levéltári delegátus a szentszéki nagykövetségnél.
Több mint ötven résztvevő
A kutató az MTI-nek elmondta, hogy a Rómában található levéltárakból, könyvtárakból, tudományos intézetekből és egyetemekről több mint ötvenen fogadták el a konferenciára való meghívást.
Kifejtette, hogy a konferencia alkalmat ad a Szentszék és Magyarország tudományos intézetei közötti párbeszédre és az intézményes kapcsolatok elmélyítésére.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Oroszlánrészt vállalt Mátyás királlyá választásában Szilágyi Erzsébet
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Feltárták Írország legnagyobb viking települését 17:44
- UFO-t láttak Budapest és Moszkva között 1956-ban 16:51
- Tizenhatodik századi freskókat fedeztek fel Giacomo Leopardi szülőházában 15:15
- Fenyőtobozzal szúrták át Magritte szürrealista remekművét 13:42
- A neandervölgyiekkel közös DNS-szakasz segíthet megérteni a nyelv eredetét 12:08
- A postakocsizás korántsem volt olyan romantikus, mint ahogy azt a filmek sugallják 11:52
- Római császári ajándékok legitimálták a barbár királyságok hatalmát 10:03
- Lóbőrrel és újszülöttel temettek el egy előkelő nőt a 10. századi Dél-Szibériában 08:41














