Jezsuita, szabadkőműves és titkos ügynök egy személyben: Nagy Töhötöm fordulatos élete

Nagy Töhötöm 1946-ban fényképsorozatot állított össze saját arcképeiből, amelynek az Álarcok mögött címet adta. A fotókon álruhákban látható: az egyiken mint „sofőr a Csonka Gépgyárban”, a másikon mint „erdélyi középiskolai tanár” szerepel, a harmadikon „finn egyetemi tanár”, majd „deportálásból hazatérő zsidó kereskedő”, „hajófűtő a Fekete-tengeren” és „vatikáni diplomata”. A sorozat utolsó darabján azonban „rendesen és normálisan” – álruha nélkül – jezsuitaként látjuk. A képek híven tükrözik jellemét: kalandvágyról és kockázatvállalásról, alkalmazkodóképességről és tettrekészségről, ambícióról és intelligenciáról árulkodnak. Ezek voltak Nagy Töhötöm fordulatokban és hajtűkanyarokban gazdag életének állandó elemei.

Egy „rendes” út kezdete

„Az ő sorsa számomra érthetetlen és félelmetes labirintus” – írta róla egykori katolikus hivatásrendi munkatársa, s ezzel a véleménnyel bizonyára nem volt egyedül. Pedig Nagy Töhötöm élete sokáig rendes kerékvágásban haladt. Székelyudvarhelyi eredetű erdélyi családban, a Torontál megyei Bozitópusztán született 1908. június 23-án.

Gyermekkorát a Hunyad megyei Piskin töltötte, majd a gyulafehérvári Katolikus Főgimnáziumban kezdte el középiskolai tanulmányait. Befejezni azonban – családja Magyarországra áttelepülése miatt – már a kisújszállási Református Gimnáziumban tudta 1926-ban. Érettségi után Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemre jelentkezett, de még ugyanebben az évben, 1926-ban belépett a jezsuita rendbe.

Először Érden volt novícius két évig, majd 1928 és 1931 között bölcseletet tanult Szegeden. Egyszerű fogadalmát is ott tette le 1928. november 13-án. Filozófiai tanulmányai után több rendtársához hasonlóan a kalocsai gimnáziumba került, ahol 1931-től 1934-ig kollégiumi nevelőtanár és testnevelő volt. Az 1934/35-ös akadémiai évben az innsbrucki teológián tanult, majd ez irányú tanulmányait Szegeden folytatta. 1937-ben szentelték pappá.

1938-ban Kerkai Jenő helyettesítését kapta a KALOT-nál – a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületénél –, mivel ebben az évben a szervezet említett vezetője a jezsuita rendben kötelező, harmadik próbaévét töltötte Budapesten. Nagy Töhötöm tehát ideiglenesen átvette tőle a központ vezetését. Amikor pedig rá került a sor, ő 1939-ben Firenzébe ment a harmadik próbaévét letölteni. Hazatérve tovább folytatta munkáját a KALOT-ban, annak országos helyettes elnöke lett.

1944 novemberében Kerkai Jenő legmegbízhatóbb munkatársával, Meggyesi Sándorral Dunaföldváron keresztül Debrecenbe ment, hogy a KALOT további működéséhez szükséges engedélyt kieszközölje. Nagy Töhötöm ugyancsak a fronttal szemben haladva szintén eljutott Debrecenbe munkatársával, Ugrin Józseffel. 1945. április elején pedig Kerkaival úgy döntöttek, hogy a KALOT-nak az új körülmények közé való átmentése érdekében Nagy folytassa a háttértárgyalásokat, ám ezúttal Rómában. Ezzel kezdődött el Nagy Töhötöm Rómába való szökéseinek és futárútjainak sorozata.

Első kiküldetésén, 1945 nyarán az egyik első fecske volt a világháború után Rómába érkező magyarok közül, így személyesen XII. Piusz pápának és tanácsadóinak is beszámolhatott a magyarországi helyzetről. A pápa magántitkárának kérésére ő készített javaslatot a Serédi Jusztinián halála miatt megüresedett esztergomi érseki szék betöltésére. Első helyen Mindszenty József veszprémi püspököt, másodikként Bánáss László debreceni prépostot, harmadik személyként Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt ajánlotta, de még másokat is szóba hozott. A jelöltekről részletes jellemzést készített.

A pápa végül két nappal később több más, de mindannyiszor azonos irányba mutató információ figyelembevétele mellett hozta meg döntését, és nevezte ki Mindszenty Józsefet esztergomi érseknek. Nagyra mint futárra a továbbiakban nemcsak a jezsuita rend központja, hanem a Vatikán is számított, így a döntést követően azonnal értesítették és megbízták, hogy hozza haza a Mindszenty kinevezéséről szóló levelet.

Nagy Töhötöm kezdetben azt remélte, hogy tanácsadóként hatással lehet az újonnan kinevezett esztergomi érsekre, viszonyuk azonban rövid időn belül megromlott. Mindszenty ugyanis sem a KALOT-ot, sem a Kereszténydemokrata Néppártot nem támogatta úgy, ahogyan a mozgalom és a párt körül tevékenykedő és ezek túléléséért, működéséért küzdő jezsuita szerzetesek javasolták neki. Az egyre egyházellenesebb belpolitikai légkörben a modus vivendi keresése Mindszenty számára elfogadhatatlan volt, míg Nagy Töhötöm (és Kerkai Jenő) az elutasító álláspontot tartotta történelmileg elhibázottnak.

1945, illetve 1946 folyamán Nagy még négy alkalommal ment Rómába, és beszámolt a magyarországi helyzetről. Mindszentyvel való kapcsolata időközben annyira megromlott, hogy a bíboros kieszközölte a jezsuita tartományfőnöknél Nagy Töhötöm elhelyezését. Sőt ahhoz is ragaszkodott, hogy nemcsak Magyarországon, de Európában se maradhasson. Így a jezsuita rend általános rendfőnöke Dél-Amerikába küldte.

A száműzetés új világa

Nagy Töhötöm 1947. január 4-én indult Rómából Montevideóba. Bár áthelyezése küzdelmének kudarcát jelezte, paradox módon mégis ennek köszönhette, hogy – Kerkai Jenővel ellentétben – elkerülte a börtönt. A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályától ugyanis 1947. március 10-én már idézés érkezett üres lakására. Ő mindazonáltal száműzetésnek élte meg Dél-Amerikába kerülését.

Elsőként Uruguayban rendezkedett be. Megtanult spanyolul, és tanított a montevideói szemináriumban. Ezután a KALOT mintájára szociális parasztmozgalom szervezésébe kezdett, ám igyekezete megtört a montevideói érsek konzervativizmusán. Mozgástere egyre szűkült, míg végül az érsek minden mozgalmi lehetőséget elvett tőle, a végén már csak katekizmust taníthatott és gyóntathatott.

Ekkor úgy döntött, áttelepül Argentínába, ahol kezdetben a fővárosban a jezsuita rend dél-amerikai kollégiumában oktatott. Ám ott azzal vádolták, hogy szociális tanításaival fellázítja az egész nemzetközi jezsuita kollégiumot, ezért a Buenos Aires-i érsek eltiltotta a tanítástól. Ekkorra Nagy komoly hivatásválságba került, ezért az általános rendfőnökhöz fordult, s kérte, hogy bocsássák el a jezsuita rendből. Döntését részben az elszenvedett sérelmekkel, részben korábbi hitkételyeivel indokolta. Végül a pápa 1948 őszén engedélyezte számára a laikus státust.

Nagy Töhötöm tehát ismét új életet kezdett, s az elkövetkező 22 évben Argentína vált a hazájává. 1948 szeptemberében meg is nősült. Felesége Pölöskey Paulina, egy erdélyi eredetű emigráns magyar család gyermeke lett. Leányuk, Krisztina 1949 szeptemberében született.

Amikor Nagy Argentínában immáron világiként berendezkedett, a katolikus egyház után újabb spirituális otthont keresett magának. Így került a szabadkőművesség vonzásába. Feljegyzései szerint 1952-ben valódi kilétét és múltját eltitkolva, álnéven lépett be az argentin „Estrella del Oriente” páholyba. Beavatásakor arra a kérdésre, hogy mit vár a szabadkőművességtől, egymondatos választ adott: „Új tartalmat életemnek.” A különböző fokozatokat nagyon gyors ütemben teljesítette, és amikor magyar nyelvű szabadkőműves-páholy alakult Buenos Airesben, ő is hozzájuk csatlakozott.

Ekkortájt érlelődött meg benne az a terv, hogy összebékíti a katolikus egyházat a szabadkőművességgel, amelyre – úgy érezte – kivételes helyzete predesztinálta. Tapasztalatait és nézeteit 1963-ban spanyolul, 1965-ben magyarul is megjelentette Jezsuiták és szabadkőművesek címmel.

Ismét hazai „szolgálat”

Élete újabb fordulatát ennek a könyvének köszönhette, amelynek egy példányával a Buenos Aires-i magyar követségen jelentkezett, és ezzel felhívta magára a Magyar Népköztársaság belügyi szerveinek figyelmét. A felbukkanásáról szóló jelentések ugyanis Budapesten landoltak, ahol komoly háttérmunka vette kezdetét azért, hogy a horogra akadt halat saját céljaiknak megfelelően fogják ki.

Nem csupán a lehetséges hazatelepítés propagandahasznát látták meg benne, hanem egy olyan személyt, akinek egyházpolitikai területen való esetleges ügynöki beszervezése sokoldalú információszerzési lehetőségekkel kecsegtetett. A magyar szervek ezért meghívták családjával együtt, hogy 1966 nyarán látogassanak haza.

Magyarországi tartózkodása alatt Nagy Töhötöm több ízben találkozott a belügy embereivel is, míg végül 1966. szeptember 15-én együttműködési nyilatkozatot írattak alá vele.

Ettől kezdve 1979-ben bekövetkezett haláláig ügynökként foglalkoztatták. Feladata elsősorban a magyar katolikus egyház képviselőinek és a Vatikánnak a dezinformálása volt, de később hírszerzési feladatokat is kapott megbízóitól.

Nagy Töhötöm feleségével és lányával végül 1968-ban költözött haza. A szervek lakáshoz Budapesten a Pusztaszeri úton, álláshoz pedig az Akadémiai Kiadó szerkesztőségében juttatták. Kiadói fizetésén kívül még havi 3000 forintot kapott az állambiztonságtól, továbbá mellékállást vállalt latin-amerikai országok budapesti nagykövetségein fordítóként.

Nagy tehát ismét híreket szerzett, hozott és vitt, meg-meglátogatta jezsuita barátait itthon, másokat Ausztriában és Rómában, és mindvégig hűségesen tartotta magát ahhoz a „legendához”, miszerint azért települt haza, hogy szellemileg kibontakozhasson, és szolgálhassa Magyarország és az egyház ügyét.

1979. február 21-én 71 éves korában váratlanul érte a halál. Úgy tűnik, Nagy Töhötömnek nemcsak élete és neve, de temetése is kettő volt. Hazai barátai, ismerősei jelen voltak, amikor a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték. Hamvait azonban az Argentínába visszatelepülő özvegye magával vitte, és az Argentin Szabadkőműves Nagypáholy által Buenos Airesben fenntartott árvaház nagy akácfája tövében szétszóratta.