Közönséges bűnözőként és az igazság bajnokaként is értelmezték az évezredek során Spartacus alakját
2022. június 3. 08:50 Múlt-kor
Korábban
Spartacus, a szupersztár
Bár a felkelést leverték, Spartacus alakja nem merült feledésbe. A rabszolgavezérről a középkor századai során kialakult, meglehetősen negatív kép 1760-ban, Bernard Joseph Saurin Spartacus című tragédiájával kezdett megváltozni.
Az addig bűnözőnek tekintett hadvezér reputációja a baloldali mozgalmaknak köszönhetően a 19. század folyamán tovább nőtt, és hamarosan igazi munkásmozgalmi ikonként tekintettek rá.
A németországi kommunista párt elődszervezetét Spartacus Szövetségnek hívták, a Szovjetunió, valamint – a második világháború után – több kelet-európai szocialista ország nagyszabású sportversenyeit pedig szpartakiádnak nevezték el.
A posztkommunista országokban manapság is sportklubok százai viselik a nevét.
De nemcsak a szocialista blokkban volt népszerű a rabszolgavezér figurája. A téma leghíresebb filmes feldolgozása, az 1960-as, Kirk Douglas főszereplésével készült Spartacus című film sok esetben feláldozta a történelmi hűséget az aktuálpolitikai mondanivaló oltárán.
Kirk Douglas Spartacus szerepében, 1960. A film ellen számos antikommunista mozgalom tiltakozott szerte az Egyesült Államokban.
A film alapjául szolgáló regény szerzője, Howard Fast, valamint a forgatókönyvíró, Dalton Trumbo is az 50-es évek kommunistaellenes hisztériájának áldozatai voltak, és Spartacust – nyilvánvaló politikai áthallással – a rabszolgaság eltörléséért és az egyetemes emberi szabadságért küzdő, hibáktól mentes, erényes, bátor hősként ábrázolták.
A rendező, Stanley Kubrick hiába kifogásolta, hogy a forgatókönyv nem fest árnyalt képet a főhősről: mivel csak Anthony Mann helyére ugrott be a direktori székbe, kevés beleszólása volt a koncepcióba. A film végül óriási kritikai és közönségsikert aratott.
Spartacus kultusza manapság is töretlen. Regények, szakkönyvek és számítógépes játékok tucatjai elevenítik fel alakját, az életéről szóló legújabb sorozatot pedig nagy sikerrel vetítik szerte a világon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap