Korántsem csak a romboláshoz értettek a Karthágó örökébe lépő vandálok
2020. november 23. 11:51 Múlt-kor
Korábban
Geiserich ante portas
A vandál király diplomáciai baklövései ellenére virágzó tengeri birodalmat hozott létre. A legenda szerint ebben az is szerepet játszott, hogy gyerekkorában egy lovasbaleset következtében lesántult, és ezért élete hátralevő részében már nem tudott felszállni a lovakra. Mivel ezt a szégyent egy szárazföldi birodalom uraként valószínűleg nem tudta volna elviselni, nem maradt más lehetőség, mint tengeri hatalommá válni.
Geiserich sajátos történetfilozófiai megközelítéssel támasztotta alá a sokszor véletlenszerűen kiválasztott ellenség ellen megindított tengeri portyázásait. Azt vallotta ugyanis, ha valamilyen népet megtámadnak, az bizonyára azért történik, mert kiváltották Isten haragját.
Valószínűleg ennek jegyében vágott neki a Róma elleni hadjáratának is. A vandálok betörését a Nyugatrómai Birodalom vezetőinek belső harcai nagyban elősegítették. Miután III. Valentinianus 454-ben megölette a hatalmára veszélyesnek tartott hadvezérét, Flavius Aëtiust, válaszul a meggyilkolt politikus egyik híve, Flavius Petronius Maximus végzett a császárral. Róma anarchiába süllyedt. A Geiserich és Valentinianus között megkötött egyezség semmissé vált, és a város előtt nem sokkal később mintegy ötszáz hajóval megjelent a vandál flotta.
I. Leó pápa Geiserich elé vonult, hogy kérje, legyen irgalmas Róma népével. A vandál uralkodó ígéretéhez híven nem rombolta le teljesen a várost, és a gyilkosságoktól is tartózkodott, de a 14 napos fosztogatásnak számos értéktárgy esett áldozatul.
Többek között a császári palota kincsei, valamint a Jupiter-templom bronzból készült, arannyal bevont tetőzetének a fele is a zsákmányok közé került. Eudoxia, az özvegy császárné két lányával együtt szintén kénytelen volt a vandálokkal tartani Afrikába, s az idősebbik hercegnő a vandál trónörökös, Hunerich felesége lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap