Nőket és férfiakat egyaránt elcsábított XIV. Lajos korának biszexuális „rocksztárja”, Julie d'Aubigny
2028. augusztus 9. 18:38 Múlt-kor
Korábban
Szökés egy apácaholttest segítségével
Ekkor következett el életében az a kaland, amely La Maupin számos bizarr eseménnyel teli életén végigtekintve is kiemelkedik szokatlanságával. Julie viszonyt kezdett egy lánnyal, aki az opera színpadán látta őt énekelni először. A lány szülei azonban hallani sem akartak a kapcsolatról, és bedugták gyermeküket egy avignoni zárdába.
Mademoiselle Maupin azonban nem esett kétségbe. Posztulánsként, vagyis szerzetesi életre készülő jelöltként bejutott a kolostorba, ahol aztán szeretőjével ellopta egy apáca holttestét. A tetemet a lány szobájába vitték, majd felgyújtották a helyiséget és elmenekültek. A nővéreknek azonban nem volt nehéz összerakniuk a történetet, és miután jelentették az ügyet az illetékes hatóságoknál, Julie-t halálra ítélték. Mivel ekkoriban nem tudták (vagy nem akarták) elképzelni, hogy hasonlóra egy nő is képes lehet, férfiként küldték távollétében máglyára.
A beszámolók szerint Julie d'Aubigny leginkább viselkedésével keltett feltűnést: gyakran provokált verekedéseket fiatal arisztokrata férfiakkal
A lány életében újabb kalandos hónapok következtek. Miközben menekült, éneklésből tartotta fenn magát, és újabb ismeretségeket kötött, többek között egy Maréchal nevű alkoholista színész-énekessel, aki egy ideig tanította, és azt jósolta a lánynak, 4-5 éven belül Párizs legnagyobb énekese lehet.
Míg azonban a Maréchallal kötött ismertség tiszavirág-életűnek bizonyult, egy másik találkozás többi kapcsolatánál hosszabb ideig kísérte el életében.
A források megoszlanak abban a tekintetben, pontosan hogyan is kezdett viszonyt d’Albert gróffal, egy dragonyosezred parancsnokával. De abban mindegyik verzió megegyezik, hogy egy ivóban találkoztak, és a férfi viselkedése úgy feldühítette Julie-t, hogy a konfliktus párbajjal végződött, amelynek során a lány megsebesítette d’Albert vállát.
Az ellenségeskedésből azonban végül az lett, hogy nemsokára La Maupin ápolta a férfit, és ha már így alakult, egymás iránti szexuális érdeklődésüknek a gyakorlatban is érvényt szereztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap