Kísérteties fotók horrorfilmbe illő 20. századi babagyárakról
2016. február 17. 09:48
A források tanúsága szerint evezőből, rituális célra készített babákat már az i. e. 21. században is használtak Egyiptomban. Az i. e. 1. évezred vége felé megjelentek a végtagokkal és ruházattal rendelkező figurák, Görögországban pedig a feljegyzések szerint i. sz. 100 körül a kislányok már játékszerként is használták a babákat.
Korábban
Játékszemek és babafejteszt
Az ókorban a babákat még agyagból, fából vagy elefántcsontból készítették, de a rongyból készült játékszerek is megjelentek. Az évszázadok során számos egyedi, helyi kultúrát, hagyományokat és földrajzi adottságokat tükröző baba kerülhetett a kislányok kezébe, mint például a főként az amerikai indián őslakosok körében népszerű, de többek között Magyarországon is közkedvelt, kukoricacsuhéból készített játékok vagy az orosz matrjoska babák. Európában a 19. századig a fa volt a játékbabák elsődleges alapanyaga, ezt azonban a 20. században javarészt felváltották az olcsó és könnyen előállítható műanyagbabák, amelyek mindmáig az egyik legnépszerűbb játékszernek számítanak a kislányok körében (annak ellenére, hogy olykor nagyon ijesztőre sikerednek).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap