Kincsvadászokat fogtak Gibraltárnál

2007. október 19.-Múlt-kor

A spanyol partiőrség kedden azzal a gyanúval fogott el egy amerikai kincsvadász hajót Gibraltárnál, hogy egy többmillió dolláros, vízalatti lelet begyűjtésére készül.

Az Odyssey amerikai cég hajóját Algeciras kikötőjébe irányították, hogy ott átkutassák - közölték a hatóságok. A vállalat májusban jelentette be, hogy egy gyarmatosítás korabeli hajóroncsban ezüst és aranypénzeket és más tárgyakat talált, mintegy 500 millió dollár értékben.

Spanyolországban azonban szinte rögtön vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy a spanyol nemzeti örökség részéről van-e szó. Júniusban bírósági döntés hatalmazta fel a hatóságokat arra, hogy tartóztassák fel a hajókat. Az Ocean Alertet így júliusban kísérte a partiőrség egy spanyol kikötőbe, ám egy hét után kénytelenek voltak elengedni.

A júliusi akció

Az Odyssey a megpróbáltatások ellenére továbbra is kitart állítása mellett, hogy a roncsot nemzetközi vizeken találták meg. A hajó nevét és a pontos lelőhely koordinátáit továbbra sem hajlandók kiadni.