Kilenc tévhit a Barbarossa-hadműveletről
2022. június 22. 19:20 Múlt-kor
Korábban
6. A sarkvidéki hideg állította meg a német offenzívát
A Barbarossa-hadműveletről szóló nyugati történetírás – amely végső soron leginkább a német forrásokra hagyatkozik – többnyire a gyilkos fagypont alatti hőmérsékletet emeli ki a német vereség egyik döntő okaként.
Ezt azonban nem támasztják alá a meteorológiai adatok. A szovjet offenzíva valóban egybeesett egy nagyobb lehűléssel, december 5-én és 6-án –35 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet. A németek azonban az ekkor indított szovjet támadásokat képesek voltak visszaverni ebben a farkasordító hidegben is.
December 6-án a rekordalacsony –38 fokban a német 9. hadsereg Kalinyinnál intézett ellentámadást a több páncéloshadosztályt összefogó 3. páncéloscsoport támogatásával, és visszaverte a szovjet 31. hadsereget a Volga túlpartjára. A harcok folyamán a szovjet 250. lövészhadosztály teljesen szétesett, és ki kellett vonni a frontról.
December 5. és december 7. között a német főparancsnokság jelentette, hogy a szovjet támadásokat többnyire visszaverték. „Kudarcot vallottunk az első napokban” – ismerte el később Georgij Zsukov szovjet marsall, a második világháború legtöbbször kitüntetett szovjet katonai parancsnoka.
December 8-án azonban alacsony nyomású levegő ért Moszkva térsége fölé, amely olvadást és nagy esőzéseket hozott. A német főparancsnokság naplóiban rögzítésre került, hogy ez az időjárás több napig kitartott. December 8-án így írnak: „Hirtelen időjárás-változás. Nappali hőmérséklet akár +4 fok, utak puhák.” Érdekes módon a szovjetek ezen a napon érték el első igazi áttöréseiket.
Ugyanezen a napon a Közép Hadseregcsoport parancsnoka, Fedor von Bock marsall elkeseredetten jelentette, hogy csapatai nem képesek feltartóztatni a koncentrált szovjet támadást. December 9-én, amikor a hőmérséklet –5 és 0 fok között ingadozott, von Bock sürgős kérvényt küldött a hadsereg legfelsőbb parancsnokságához: „A Hadseregcsoportnak több emberre van szüksége!”
A főparancsnokságon szolgáló Franz Halder vezérezredes aggódva írta naplójába: „Telefonbeszélgetés von Bockkal: Guderian [tábornok] azt jelenti, csapatai állapota annyira kritikus, hogy nem lát módot az ellenség visszaverésére.”
Csata Harkivban (kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, Bild 183-L20582 / Schmidt / CC-BY-SA 3.0 de)
December 12-én eső és olvadás közepette a német 2. páncéloshadosztályt kiűzték Szolnyecsnogorszkból, miután már 40 kilométert visszaszorult a szovjet ellentámadás kezdete óta. Ezen a napon az egyre kétségbeesettebb von Bock felhívta ismét a főparancsnokságot, és bejelentette, hogy a Közép Hadseregcsoport helyzete „akut kritikus pontra ért.”
A szovjet Délnyugati Front még mélyebbre hatolt a német 2. hadsereg vonalain át Livnin keresztül Orel felé. A német 45. gyaloghadosztályt bekerítették és részben megsemmisítették. „Nagyon-nagyon komoly helyzet a 2. hadseregnél” – írta naplójában Halder.
Valóban, a moszkvai fordulópont felettébb különös esemény. A német csapatok úgy hitték, ellenségük az összeomlás szélén áll, és teljességgel felkészületlenek voltak egy ennyire erőszakos támadásra az ennyire motivált Vörös Hadsereg részéről.
Elkezdtek visszahúzódni, és a visszahúzódás hamarosan visszavonulásba ment át. A Wehrmacht katonáin tömegpszichózis lett úrrá, ami a szovjet oldalon tovább tüzelte a lelkesedést. Több helyen odáig fajult a helyzet, hogy a sikertől megrészegült és bosszúra szomjazó szovjet katonák valósággal kergették a jeges utakon visszavonuló szétszóródott németeket. A német oldalon a morál összeomlása hozta el a vereséget Moszkvánál. „Súlyos törés a harctéri parancsnokokba vetett bizalomban” – jegyezték fel a német oldalon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap