Kiállítás nyílik Szentesen a temesvári forradalom 30. évfordulójára
2019. április 11. 12:39 MTI
A temesvári forradalom harmincadik évfordulója alkalmából nyílik kiállítás ősszel a szentesi Koszta József Múzeumban, a közgyűjtemény várja azok jelentkezését, akik adományok eljuttatásával vagy más módon segítették az 1989. decemberi események résztvevőit - közölte Farkas László igazgató szerdán az MTI-vel.
Korábban
A közgyűjtemény vezetője elmondta, a tervezett tárlat célja, hogy harminc év elteltével emléket állítson az 1989-es temesvári forradalomnak. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy semmi esetre sem politizáló kiállítást terveznek, elsősorban a Csongrád megyei emberek áldozatvállalását helyezik majd előtérbe, azt a missziót, amely az országban akkor egyedülálló volt. Hozzátette: a forradalom kitörésétől azonban elválaszthatatlan a megelőző negyedszázad, az 1965 és 1989 közötti időszak, amikor Nicolae Ceaușescu irányította Romániát.
Farkas László felhívta a figyelmet arra, hogy a hódmezővásárhelyi Tóth Sándor személyében a forradalomnak volt egy Csongrád megyei áldozata is. Az alföldi városban a felkelés december 17-i kirobbanásától kezdve élénk figyelemmel és nagy együttérzéssel követték az események alakulását. December 22-én "Romániáért, Erdélyért" címmel tartottak gyűjtést, az adományokkal pedig még aznap este egy segélykonvoj indult Arad érintésével az ostromlott Temesvárra. Az egyik gépkocsit a 44 éves, háromgyerekes Tóth Sándor vezette. December 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál érte a halálos lövés a gépkocsivezetőt. A vásárhelyi mártír holttestét december 27-én hozták haza, temetésére 1990. január 3-án került sor, százak kísérték utolsó útjára a romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatát.
A Koszta-múzeum munkatársai május végéig várják azok jelentkezését, akik bármilyen munkát végeztek az 1989 decemberi események idején, segítve a helybéli magyarokat vagy románokat élelmiszer-adományokkal, vérszállítmányokkal vagy más módon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap